Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.

Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. Leszögezte: erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.
Hozzátette: nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás.

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen várhatóan több százezer embert kell fogadniuk, ezért már most elkezdik a készülődést. Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak “villámlátogatásra” érkezik, hanem három napot tölt Romániában.

A román elnöki hivatal és a Vatikán pénteken jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy.

A csíksomlyói ferencesek megerősítették, hogy az idei pünkösdi búcsút június 7. és 10. között tartják. Mivel Ferenc pápa romániai látogatása keretében június 1-jén látogat Csíksomlyóra, így a hagyományos búcsún nem lesz jelen. A ferencesek azt követően adtak ki közleményt, hogy pénteken a román elnöki hivatal és a Vatikán bejelentette: május 31. és június 2. között Romániába látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő június 1-jén látogat Csíksomlyóra.

Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense korábban az MTI-nek elmondta, hogy a pápa a csíksomlyói nyeregben június 1-jén fog szabadtéri misét bemutatni.

Az MTI kérdésére elmondta: magánbeszélgetések során felmerült a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú összevonásának lehetősége, de erről – mint mondta – Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek dönteni.

A ferencesek által pénteken este kiadott közlemény szerint a csíksomlyói pápalátogatás részletes programját a későbbiekben teszik közzé. Ugyanakkor megerősítették, hogy a pünkösdi zarándoklat június 7-én, pénteken este kezdődik szentmisével, az ünnepi búcsús szentmise pedig a megszokott időpontban, június 8-án, pünkösd szombatján 12.30-kor kezdődik.

Emlékeztettek, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van, a pünkösdi búcsú is ennek jegyében zajlik, mottója: “Íme, az Úr szolgálóleánya”.

Forrás: Magyar Fórum

OSZD MEG VADUL: