2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Egyre nagyobb a baj: Újabb százmillióra készül megbüntetni az ÁSZ a Jobbikot

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több mint százmillió forintra készül megbüntetni a Jobbikot, a Párbeszéd és a Momentum pedig nem kapta meg az erre a negyedévre szóló állami támogatását – írja a Népszava.
A lap hozzátette, az ÁSZ egyelőre a jelentéstervezetet küldte el a pártoknak, akiknek 15 napjuk van a véleményezésre. Az állami szervezet azt is hozzátette, a jelentések megállapításai nem publikusak, azokat csak ők hozhatják nyilvánosságra. A Népszava megkeresésére a Momentum és a Párbeszéd azt közölte, hogy 2018 utolsó negyedévére szóló állami támogatásuk rendben megérkezett októberben, az idei első negyedéves összeget azonban nem utalta át nekik a Magyar Államkincstár. Kocsis-Cake Olívió szerint nagyjából 23 millió forintot kellett volna kapniuk. A Momentum ebben a negyedévben 33 millió forint támogatásra számítana (ezt a pártnak és a pártalapítványnak kellene kapnia).
Mindkét pártnál azt közölték, hogy egyelőre jogászokkal vizsgálják az ügyet, ha nem kapják meg a támogatást, “borzasztóan nehéz helyzetbe kerülnek”. Ha nem kapják meg a pénzt, nem tudják kifizetni a munkatársaikat, és nem lesz pénzük az EP-kampányra – mondta Kocsics-Cake. A Momentum ebben az esetben közösségi adakozásból gyűjtene pénzt a kampányukra, bár mint Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja mondta, ennyi pénzt még sosem próbáltak gyűjteni. A Párbeszéd és a Momentum esete arra utal, hogy a két párt állami támogatását felfüggesztették, ezt még december közepén kezdeményezte a számvevőszék, mert a két párt nem tudott elszámolni a kampányköltéseikkel.  Forrás: Pestisrácok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató