2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Lerántjuk a leplet a mocskos szájú Blankáról

A TüntiCeleb, aki nagyon nagy megmondó emberré vált az ő kis ellenzéki szektájában.A 3000 fős „többség” mélyéről kiköpött TüntiCelebet, Nagy Blankát a kecskeméti – maximum 250 fős – GigaMegaForradalom színpadán ismerhette meg az ország, amikor is azt mondta, hogy őt elnyomja a Fidesz, és nem fogja tovább hagyni.
A köztársasági elnök álljon hátrébb és b.ssza arcon magát.
Nagy Blanka, aki azt mondja, hogy nem élt a Harmadik Birodalom alatt, vagy a Szovjet uralom idején, de tanult róla és ez amiben most él, ez színtiszta diktatúra.Nagy Blanka, aki több tárgyból áll állítólag bukásra - a mai napon több lap is erről számolt be -, és hiányzásai miatt talán még a 12. osztályt sem tudja elvégezni, de azért Kunhalmi „Istenem Ági” Ágnes után a színművészetire szeretne jelentkezni. Kecskeméten még gázszerelő szeretett volna lenni. Látszik hát, hogy még nem találta meg magát, és nem lépett az önmegvalósítás mezejére. Csak a szája jár, és nem tud mit kezdeni magával. Szerencsétlen Blanka még az érettségire sem mehet, ha így folytatja, nem hogy a színművészetire…Nagy Blanka a Soros Gyuri egyik kedvencének, a 444-nek azt mondja, olyan országban akar élni, ahol elfogadják az emberek egymást, de a mellékelt kép, amit a Facebook oldalára töltött fel, nem azt mutatja. Már neki is büdös, ha két pali van együtt, de azt „lájkolja”, ha két csaj tolja az ipart. Nagy Blanka, akit állítása szerint az utcán megállítanak, kakaóra hívják meg, hogy gratuláljanak neki. Piedesztálra emelik az emberek. Azok, akik a Kossuth téren, hajnalban, kisgyerekkel a mellükön mennek ki, vagy akik G-Ras zenékre szívnak be. Ezek azok a fotelforradalmárok, akiknek hobbijuk más oldalak jelentése, és fröcsögve “mocskos fideszezni” a komment szekcióba.Nagy Blanka és a pasija tavaly nyáron még az interneten kuncsorgott szavazatokért, hogy megnyerjék az „50.000.- havi fixet”. Állításuk szerint esküvőre. Blanka, Peti szerintem húzzatok el dolgozni, és ne a neten kéregessetek, mint Juhász Petiék meg a Lyobbikosok.VadGyula – Vadhajtasok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató