2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kunhalmi: Visszatért a remény, hogy meg lehet dönteni Orbán rendszerét

Egyértelműen sikeresnek ítélték a szombati tüntetéseket a szocialisták. Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes a „látszatdemokrácia” kereteinek lebontását és ellenzéki összefogást ígért az MSZP vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján. Kijelentették, hogy a tavaszi ülésszakon folytatják az obstrukciót,- írja a mandiner.hu.Egyre jobban épül az ellenzéki együttműködés, kezdte Kunhalmi Ágnes a sajtótájékoztatót. Kifejtette, hogy sikeresnek értékeli a tegnapi demonstrációkat, több ezer ember mutatta meg, hogy elege van az Orbán-kormányból.„Számtalan vidéki településen nem volt az elmúlt nyolc évben semmilyen megmozdulás, most negyvenen-ötvenen is felsorakoztak. Visszatért a remény, hogy meg lehet dönteni Orbán rendszerét” – fogalmazott.Új politikai minőséget kell alkotnunk” – zárta végül beszédét Kunhalmi. Több mint 60 rendezvényen, 53 helyszínen voltunk jelen tegnap  vette át a szót Tóth Bertalan frakcióvezető. Úgy folytatta: „Csapataink harcban állnak, a rabszolgatörvénnyel szemben a civilekkel együtt tiltakoztunk.”Kifejtette, hogy
nem tartják tiszteletben a fideszes nemzeti együttműködés parlamentjét.
Minden eszközt meg fogunk ragadni, folytatjuk a decemberben megkezdett obstrukciót, így a tavaszi ülésszak nem lesz ugyanolyan. Kiléptünk a komfortzónából"  tette hozzá. A választási együttműködésről úgy fogalmazott, hogy az MSZP és a Párbeszéd meg fogja alkotni a közös listát a február 16-17-i pártkongresszuson, azonban ez egy nyitott lista lesz, ugyanis szeretnének összellenzéki együttműködést. Fontosabbnak nevezte ugyanakkor az önkormányzati választásokat, ott elengedhetetlen „az egy az eggyel szembeni küzdelem”, vagyis a közös lista. Kitért Nagy Blankára is; leszögezte, az MSZP jogi segítséget fog nyújtani a tüntetésen vulgáris stílusban felszólaló gimnazista lánynak. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Echo Tv riporterének szombati megtámadását nem tartja helyénvalónak, de szerinte erre számítani kell a „kormánypropagandistáknak”, ha „provokálják” a tüntetőket.  Forrás: mandiner.hu 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató