2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Történelmi döntés: lesz magyar mise a csángóknak

Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban – közölte szerdai számában a Ziarul de Bacau helyi napilap. A híradás szerint a Bákó főterének szomszédságában levő Szent Miklós-plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján tartanak majd magyar misét, amelynek celebrálására Felix Mariut forrófalvi (Faraoani) és Andrei Varga bogdánfalvi (Valea Seaca) plébánost kérték fel.

Amint Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vallási ügyekért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: a Jászvásári Püspökség 1884 óta íródó történetében először fordul elő, hogy az egyházmegye területén, annak vezetése által elrendelt rendszeres magyar nyelvű misékre kerül sor. A moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kéréseit mindeddig elutasította az egyházmegyét 1990 óta vezető Petru Gherghel jászvásári püspök. A püspök korábban kijelentette: csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet. Nyisztor Tinka elmondta: a bákói magyar misét a csángó oktatási program tanárának, Boros Rezsőnek a kérésére hagyta jóvá a püspökség. A kérést a moldvai csángók hét szervezete is aláírta. A néprajzkutató felidézte: közel harminc éve küzdenek a magyar misék engedélyezéséért, és tervezi, hogy közzéteszi azt a két kötetet kitevő levelezést, amelyet a különböző egyházi elöljárókkal folytatott ez ügyben.

„Én annyit sírtam a jászvásári püspökségen, hogy még a kövek is megpuhultak volna, de tíz papot állítottak szembe a delegációnkkal, és azt magyarázták, hogy a csángó nyelv nem magyar nyelv”

– idézte fel a néprajzkutató, aki tanulmányai után visszatért a szülőfalujába, Pusztinába.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató