2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A magyarországi zsidóság jelentős része politikailag balra fixált

Egyre kevesebben tartják antiszemitának a magyar jobb oldalt, miközben Izrael felháborodott azon, hogy a Mazsihisz tiltakozik a Dunába lőtt zsidó áldozatok maradványainak felkutatása ellen – ezt a témát is körbejárták a Szabadfogás résztvevői.A műsort ezúttal is Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője vezette, a vendégek között pedig Apáti Bence, Gerő András történész, Herényi Károly, Jeszenszky Zsolt, Kálomista Gábor és Nagy Attila Tibor fogalt helyet. Gerő a bevezető témával kapcsolatban igazán autentikus szakértőnek számít, ezért nem volt meglepő, hogy elsőként ő mondta el a véleményét. Lássuk csak, hogyan látja a nagy port kavart ügyet. „Azért, mert Izrael állam és egy magyar szervezet között vita van adott esetben, annak nincs köze az antiszemitizmushoz – jelentette ki a történész. Fogalmilag különbözik a két dolog, ez egy normál vita helyzet, nem is érdekes, kinek van igaza, mint ahogy bárhol a magyar politikában vitatkoznak emberek, mégsem magyarellenes egyikük sem. Gerő az azonnali.hu-ra cikket írt arról, hogy sok vita alakult ki a Füst Mihály Szellemi Páholyról, amelyet a Mazsihisz-hez tartozó Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) nevezett el az íróról. Füst elhatárolta magát a zsidóktól, meg azt is leírta, nem baj, ha elpusztulnak. A történész szerint az rendben van, hogy Füstről utcát neveztek el, hiszen kiváló író volt, a páholy azonban valóban vállalhatatlan a nevével. „Füstről csak 2018-ban derült ki, hogy zsidóellenes, ezt előtte nem tudhatták. Amióta azonban könyv jelent meg az életéről, azóta nem helyes, hogy a páholy az ő nevét viseli” – tudtuk meg Gerőtől, aki hozzátette, hogy a Magyarországi zsidóság jelentős része politikailag balra fixált.Apáti a balliberális média hozzáállására is rámutatott, elmondása szerint az Index és a 444 régebben mindig azt írta, hogy a ferencvárosi szurkolók karmozdulata a nácikhoz köthető, ezzel szemben a 444 most megvédte a Jobbik elnökének, Sneider Tamásnak a feleségét, mondván a karlendítése inkább a szívtől az égig érő fradista mozdulatra emlékeztet.Kálomista Gábor rövidre zárta a kérdést, azt mondta, egyáltalán nem látja antiszemitizmus jelét Magyarországon.hírtv.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató