2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Bayer Zsolt: Az európai embert megfosztják vallási, nemzeti és nemi identitásától

Az európai embert az elmúlt száz évben először megfosztották vallási identitásától, és most készülnek elvenni nemzeti és nemi identitását is - mondta Bayer Zsolt publicista Az Európai esték a XV. kerületben című előadássorozat keretében tartott előadásában szerda este Budapesten.
[embed]https://www.vadhajtasok.hu/2019/01/23/komcsik-zavartak-meg-bayer-eloadasat-tudositonkat-torka-elvagasaval-fenyegettek/[/embed]
Bayer Zsolt arról beszélt: a nyugati civilizációt első körben megfosztották a vallásától, mondván, ez a fejlődés útja, és "Isten nélkül jobb lesz neki". Második körben - néhol már sikerrel - éppen most tart az európai emberek megfosztása nemzeti identitásuktól és ezzel párhuzamosan a nemi identitásuktól is. Az ily módon legalapvetőbb identitásaitól megfosztott embernek pedig nem marad más, mint a fogyasztás. Az újságíró kitért arra: eközben az identitását vesztett Európára "rázúdul egy másik, megingathatatlan vallási, nemzeti és nemi identitású tömeg", és nem nehéz kitalálni, hogy a két tömeg küzdelméből ki kerül majd ki győztesen - mondta a publicista. Meglátása szerint ma a világnak azokon a pontjain, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a társadalmak reprodukálják önmagukat és jólétben tudják felnevelni utódaikat, az emberek "nem méltóztatnak szaporodni", ahol pedig "semmilyen feltétel nem adott a szaporodáshoz ott a társadalmak brutális módon túlszaporodnak". Ha pedig minden így marad, és az emberiség továbbra is így kizsákmányolja a bolygó természeti erőforrásait, elkerülhetetlen egy újabb népvándorlás. Arra viszont senki nem tudja a választ, mi lesz, ha majd nem naponta öt-hatszáz ember próbál meg "átevickélni lélekvesztőkön a Földközi-tengeren", hanem több millió ember indul el. Bayer Zsolt arról is beszélt: 500 éve, 1517-ben Luther Márton és a reformáció gyökeresen változtatta meg Európa szellemiségét és arculatát. A reformációval magára találó ember kikövetelte magának, hogy megkapja a saját nemzeti nyelvén a szentírást, és hogy templomaiban a tiszteletesek a saját nyelvén szóljanak hozzá, és ezzel párhozamosan az európai polgár "felismerte magában az erőt", hogy ő formálja saját társadalmát és életét - mondta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a reformáció máig ható pozitív folyamat, de mint minden szellemi áramlatra, erre is igaz, hogy nincs az a csodálatos ideológia, amivel az ember, ha elég ideig "bíbelődik", ne változtatná önmaga paródiájává vagy tragédiájává. A publicista szerint a Luther óta eltelt ötszáz év folyamatait két évszámban lehet összesűríteni: 1717-ben London külvárosában megalakult az első szabadkőműves nagypáholy, a liberalizmus első kézzelfogható szervezete, 1917-ben pedig kitört a bolsevik forradalom és Európa eljutott a kommunizmusig.
Forrás: EchoTV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató