2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Toroczkai: Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké

A Mi Hazánk Mozgalom végső célja a Magyarország és egész Európa, az északi civilizáció megmentése, megvédése és újjáépítése – jelentette ki a párt elnöke a Mi Hazánk évértékelő és programadó nagygyűlésén szombaton, Budapesten.

Toroczkai László hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy fizikai, illetve kulturális és szellemi értelemben is falat kell építeni a Kamcsatkától Izlandig terjedő északi civilizáció védelmében. Magyarország a magyar embereké, Európa pedig az európaiaké – jelentette ki.

Hozzátette: a Mi Hazánk olyan új politikai erőt jelent, amely egyik nagy tömbbel, sem a Fidesszel, sem a Jobbikot is magában foglaló balliberális tömbbel nem fog össze.

A pártelnök beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy

a következő századfordulón már meghaladja a 11 milliárdot a Föld népessége, és a bolygó lakosságának 40 százaléka afrikai lesz. Ez a tömeg pedig el fog indulni az egyre inkább elnéptelenedő Európa felé

– fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben két nagy csoport fenyegeti Európát. A Macron francia államfő által képviselte bankárrendszer, amelynek érdeke a kevert népességű és így arctalan fogyasztók tömegévé változtatott Európa megvalósítása, a másik az iszlamizáció, a megszületése óta agresszívan terjeszkedő iszlám – sorolta.

A Mi Hazánk egyaránt szembehelyezkedik mindkét hódítással, a bankárrendszerrel és az iszlamizációval egyaránt – hangsúlyozta Toroczkai László. Úgy fogalmazott:

„a mi hangszerünk nem a vuvuzela, hanem a hegedű, népviseletünk nem a fűszoknya, hanem a cifra szűr, nem sárkunyhókat építünk, hanem katedrálisokat, és nem embert eszünk, hanem töltött káposztát”.

A belpolitikai viszonyokat úgy értékelte, hogy a Fidesz tömbje az urambátyám sógorkomaságra épül, és politikájára jellemző, hogy „Izraelbe viszi az Európai Unió utolsó reménységét jelentő visegrádi együttműködést”. A másik nagy tömböt a kádári nosztalgia által fenntartott MSZP-DK, illetve az a Momentum alkotja. Utóbbi vezetői havonta kapják az ukázt Macrontól – mondta.

A balliberális tömbhöz tartozik még a

„pillangóból hernyóvá változott Jobbik, a pártok Hegedűs hadnagya”, amely a magyar történelemben ez idáig példátlan árulást hajtott végre

– tette hozzá. A Jobbikra szerinte azért van szükség, hogy a balliberális tömbhöz vezesse a szavazókat. A külföldi pénzügyi körök felismerték, hogy az

„élhetetlen momentumos gyerekekre ”

nem vevő a magyar társadalom – mondta Toroczkai László.

Arról is szólt, hogy a Mi Hazánk programjában központi helyet foglal el a nemzettudat megerősítése, illetve a lengyel-magyar összefogásra épülő és Horvátországgal, illetve a Baltikummal megerősítendő kelet-közép-európai tengely megerősítése.

(MTI)

Toroczkai beszéde 49:00-tól:

https://www.facebook.com/Vadhajtasok/videos/471685016699452/ https://www.facebook.com/Vadhajtasok/videos/365764920669216/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató