Vadhajtások

CONIFA: Székelyföld nehéz csoportba került

A Független Labdarúgó-egyesületek Szövetségének éves közgyűlésén Krakkóban kisorsolták a 2019-ben rendezendő CONIFA labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztását. A világranglista hetedik Székelyföld csapata Nyugat-Örményország és Dél-Oszétia együttesével került a D-csoportba.

Az Európa-bajnokságot júniusban Hegyi-Karabah Köztársaságban rendezik tizenkét csapat részvételével. A két évvel ezelőtti kontinensviadal házigazdája és második helyezettje, Észak-Ciprus, valamint a tavalyi világbajnok Kárpátalja nem vesz részt az idei kontinenstornán. A sorsoláson Székelyföld válogatottja kiemelt volt, az első kalapban kapott helyet, így elkerülte a 2016-ban világbajnok Abházia, a házigazda Hegyi-Karabah Köztársaság és a londoni világbajnokságról jól ismert Padánia csapatát. Utóbbival szemben tavaly Székelyföld a csoportkörben és a bronzmeccsen is alulmaradt.

D-csoportban a székelyföldi játékosok Nyugat-Örményország és Dél-Oszétia labdarúgóival harcolnak a továbbjutásért. Székelyföld a nyugat-örményekkel 2018-ban már találkozott, a londoni világbajnokság negyeddöntőjében Tankó Zsolt, Csizmadia Csaba, Fülöp Loránd és Bajkó Barna góljaival 4–0 arányban győzött. Dél-Oszétia szerepelt 2017-ben az észak-ciprusi Európa-bajnokságon, akkor az utolsó, nyolcadik helyen végzett. A négy háromcsapatos csoportból az első két helyezett bejut a negyeddöntőbe, a harmadikok pedig helyosztót játszanak.

A csoportok:

* A-csoport: Hegyi-Karabah Köztársaság, Lappföld, Luhanszki Népköztársaság

* B-csoport: Abházia, Nizza, Epirusz

* C-csoport: Padánia, Donyecki Népköztársaság, Szardínia

* D-csoport: Székelyföld, Nyugat-Örményország, Dél-Oszétia. (miska)

Háromszék

OSZD MEG VADUL: