Vadhajtások

Hat év börtönt kapott a srác, aki betört egy ravatalozóba, és megerőszakolt egy halott nőt

Hat év börtönbüntetést kapott egy férfi, aki drog- és alkoholbefolyásolás alatt állva betört egy ravatalozóba és ott egy holttesttel létesített szexuális kapcsolatot – írja az Independent. 

Kasim Khuram (32) erőszakkal hatolt be a közép-angliai temetkezési vállalat épületébe, ahol ámokfutása során több koporsót felnyitott és ellopta a bennük elhelyezett ékszereket. Még mindig a birminghami ravatalozóban tartózkodott, amikor a rendőrség a riasztó megszólalását követően helyszínre érkezett tavaly november 11-én, hajnali 01:40 táján. Khuramot az érvényben lévő mentális egészségre vonatkozó törvények alapján két hétre kivizsgálás céljából egy pszichiátriai osztályra utalták. Ezt követően bűnösnek vallotta magában betörés és  holttesten elkövetett szexuális behatolás bűncselekményeinek elkövetésében.

A tárgyalás során kiderült, hogy összesen kilenc koporsó volt megbolygatva a ravatalozóban és egy hamvakat tartalmazó urna is el lett mozdítva a helyéről. Egy nő holttestét kiemelte a koporsóból és eltávolította ruházatának egy részét. Legalább két másik holttesthez is hozzányúlt.

Melbourne Inman bíró a pénteki ítélethirdetés során a birminghami királyi bíróságon elmondta, a bűncselekmények “minden emberi érzékenységet sértenek.”

“Nincs tudomásom és nem találtam ehhez fogható ügyet. Nehéz lenne olyan tettet mondani, ami ennél jobban sárba tiporná egy elhunyt személy méltóságát.”

Robert Price ügyész a következőket nyilatkozta: “Elképzelhetetlen fájdalmat éreznek a hozzátartozók. Egyes családtagoknak terápiás és gyógyszeres kezelésre van szüksége az eset miatt. Egy csodálatos ember ellen követték el ezt az erőszakos cselekményt.”

A család is közzétett egy nyilatkozatot: “Ennek a szörnyetegnek a tette villámcsapásként hatolt a családunk szívébe. Már önmagában a gyásztól is szenvedünk. A fájdalom, amit ez okozott, leírhatatlan.”

Letartóztatását követően Khuram azt mondta a rendőröknek: “Fogadjunk, azt hiszitek, hogy meghúztam őket, ugye?” Később, DNS bizonyítékok kötötték őt a cselekményhez.

Khuram ügyvédje, Joseph Keating elmondta, hogy védence vodkát és egy mamba nevű szintetikus drogot fogyasztott tette előtt és úgy tekintett a ravatalozóra, mint egy “helyre, ahol pénzhez juthat.” A pszichiáter jelentésében arra következtetett, hogy a férfi drog-okozta pszichózis állapotában volt a bűncselekmény elkövetésekor.

Khuramra a betörésért kiszabható legmagasabb büntetési tételt, 10 évet kért az ügyész, illetve továbbá két évet a holttesten elkövetett szexuális behatolásért. Az büntetés kihirdetését követően a bíró tájékoztatta a bűnöst, hogy tíz évig a szexuális bűncselekményt elkövető személyek listáján is regisztrálva lesz.

Geib Hajnalka – Vadhajtások.hu