Vadhajtások

Nyakon szúrta a menekültügyi hivatal munkatársát egy migráns Ausztriában

Nyakon szúrt egy 33 éves török bevándorló egy menekültügyi hivatali dolgozót a nyugat-ausztriai Dornbirnban a hivatal zárása előtt néhány perccel – írja a Krone.at.

Susanne Dilp a helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a férfi a nap folyamán több alkalommal is járt a hivatalban, de utoljára egy nagy késsel tért vissza és szóváltás után nyakon szúrta az ügyintézőt.

Minden véres volt

A gyanúsított megragadta a kést, és az 50 éves férfit megszurkálta. Az áldozat a támadásban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A török férfi gyalog menekült el, vadászkutyákkal és helikopterrel is keresték. Végül nem jutott messzire, csaknem fél órával a gyilkosság után a gyanúsítottat egy járőr fogta el, körülbelül 15.45 körül, a Kulturhaus Dornbirn közelében.

A krone.at információ szerint a gyanúsított, akit a rendőrség már ismert, nemrégiben Ausztriába költözött, és csak januárban nyújtotta be menedékjog iránti kérelmét. A gyanúsított Vorarlbergben született, de számos bűncselekmény után 2009-ben kiadták az őt megillető tartózkodási tilalmat. 2010-ben elhagyta Ausztriát, és illegálisan jött vissza idén…

 

Bede Zsolt – Vadhajtasok.hu