2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Megadták magukat az Iszlám Állam maradék dzsihadistái

Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció – jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.
Az IÁ ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir ez-Zór tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük – mondta egyik szóvivőjük. A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, angliai központú OSDH azt közölte szombaton: több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az IÁ-nak. A Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait.  Forrás: Híradó
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató