2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

„Szétvertük a magyarokat!“ – üvöltötték a Slovan öltözőjében

A szombati DAC-Slovan összecsapást követően a vendégcsapat az öltözőben ünnepelte a győzelmet.

„Szétvertük a magyarokat“

– üvöltötte a Slovan kapusa, Dominik Greif a ládát ütve. Csapattársa, az egyébként magyar Holman Dávid is kivette a részét az ünneplésből: vigyorogva nagy bőszen verte a ládát.

https://youtu.be/pakclWsek4M

A magyarokat szidták, DAC-sálat égettek és a hátsójukat is mutogatták a Slovan-drukkerek

Nem múlt el nézőtéri inzultus nélkül a DAC és a Slovan  szombati rangadója (0-1). A pozsonyiak szurkolói magyargyalázó rigmusok mellett a dunaszerdahelyi zászló elégetésével, sőt, hátsó felük mutogatásával is felbőszítették a hazai szimpatizánsokat.

A vendégszektorból átlagosan öt percenként repült egy-egy söröspohár, amelyek tartalmából nemcsak a pálya szélén álló biztonsági emberek és szervezők, hanem a szurkolók, a fotósok, sőt, még a pálya mellett elvonuló gyerekek is kaptak. Nem kellett sokáig várni az első, magyarokat gyalázó rigmusokra sem,

MÁR A MÉRKŐZÉS ELŐTT FELHANGZOTT A MÁR MEGSZOKOTT “BI MAĎARA DO HLAVY” (“VERD A MAGYAR FEJÉT”) – ÍRJA A PARAMETER.SK.

A vendégszektorból a szombati rangadó (0-1) félidejében áthajítottak egy petárdát a D-szektorba, amely a hazai szurkolók lába alatt robbant fel, később a biztonsági hálót szedték szét a pozsonyiak, és égő cigicsikkeket pöcköltek át a hazaiak közé. Egyes vendégszurkolók nem elégedtek meg azzal, hogy a középső ujjukat mutogatva szidják a hazaiakat: nadrágjukat lehúzva rátapasztották az üvegre a csupasz feneküket és nemi szervüket…

DAC-sál felgyújtására is készültek a vendégek: először a hálóra felkötve akarták megsemmisíteni, de amikor látták, hogy feléjük tartanak a biztonsági emberek, inkább csak magukkal ragadták a sálat, és azt később gyújtották fel – először meccs közben a plexifalnál, majd a félig megégett sálat még a végső sípszó után is meggyújtották.

https://youtu.be/mL-nUEoZVTU

Forrás: Csakfoci.hu, Parameter.sk

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató