2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A tótok is "Hitlerjugendet" akarnak - a fehér gyerekeket támogatják a bevándorlás helyett

Szlovákiában három törvény is segíti a fiatal családok boldogulását.

Az elmúlt időszakban három olyan törvényt fogadott el a parlament, mellyel a fiatal családok boldogulását segítik. Újra felvehető például a kedvezményes „fészekrakó” kölcsön.

Bastrnák Tibor a Híd frakcióvezetője portálunknak elmondta, hogy a párt kormánykoalícióba kerülésének első időszakában főként a nemzetiségi kérdéseket próbálta oldani, ennek a munkának köszönhetően sikerült megmenteni a kisiskolákat, kétnyelvűsíteni a vasúti táblákat vagy létrehozni a kisebbségi kulturális alapot. A következő évben elérték a nyugdíjak emelését és azt is, hogy aki nyugdíjasként dolgozni szeretne, annak 200 euróig ne kelljen semmilyen járulékot fizetnie. Változás történt a második pillérben is, és a nyugdíj előtt állók előre tervezhetnek, hiszen 5 évre előre tudják, hogy mikor kezdhetik meg nyugdíjas éveiket.

A Híd figyelme most elsősorban a fiatal családokra irányult, az ő boldogulásukat tették könnyebbé három törvény elfogadásával.

„Elsőként a duplájára emeltük az adóbónuszt, ami 532 eurót jelent, a gyermek hat éves koráig jár és mintegy 240 ezer gyermeket érint. A változás lehetővé teszi, hogy az egyik szülő otthon tudjon maradni a kisgyermekkel és az így kieső jövedelmet mégse vegye észere a család”

 - mondta Bastrnák Tibor.

A másik törvény az utazási csekk bevezetését valósította meg. Ez ugyan csak Szlovákián belül érvényes, de nem csak a szülő, hanem a gyermek is felhasználhatja, így ebből finanszírozhatják például a szülők a nyári táborokat. Nem csupán a több naposakat, de akár a napközis táborokat is. Ezt a törvénymódosítást Bugár Béla, Sárközy Irén és Bastrnák Tibor közösen nyújtotta be.

Két hete pedig 117 igen szavazattal elfogadta a parlament a fiatal családok lakásvásárlásra vagy felújításra igénybe vehető kölcsönét. „Összesen 30 ezer euró kölcsönt vehetnek fel a fiatalok 35 éves korukig. Ebből 15 ezer eurót 15 éves lejárattal, fix 1 százalékos kamattal. További kedvezmény, hogy minden gyermek után, de legfeljebb három gyermekig, 2 ezer eurót, vagyis összesen 6 ezer eurót lehet leírni” - mondta el a részleteket a Híd frakcióvezetője.

Forrás: Bumm.sk

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató