2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

DAC-Slovan: Már a rendőrség foglalkozik a “magamutogató” Slovan-szurkolókkal

Nem csak illetlen de gusztustalan is volt a Slovan-szurkolók "akciója"...

Bár a legtöbb újság és internetes portál a fantasztikus koreográfiával, az utánozhatatlan DAC-hangulattal és a mérkőzést követő tűzijátékkal van elfoglalva, a DAC-Slovan rangadónak volt egy “másik arca” is, mely a legjobb esetben sem nevezhető szívderítőnek.

A DAC-szurkolók által rögzített felvételek tanúsága szerint az egyik “égszínkék” szurkoló a meztelen fenekét, egy másik pedig a nemiszervét mutogatta a hazai szurkolóknak. A nemcsak illetlen de gusztustalan képsorokra felhívták a klub és a szlovák sajtó figyelmét is.

A ProFutbal.sk az ügyben megkereste a DAC illetékesét is. A klub közleménye szerint a két érintett “szurkolót” jelentették a rendőrségnek, ehhez a stadion kamerafelvételeit is felhasználták bizonyítékként.

“Reméljük, hogy ezek a személyek megkapják büntetésüket és néhány évig nem jutnak majd be a futballstadionokba”  

- nyilatkozta a DAC.

Kiderült, hogy több esetben is történtek incidensek – söröspoharakat és petárdát is dobáltak a slovanisták valamint DAC-zászlót égettek a stadionban – azonban a hazai klub biztonsági emberei úgy értékelték a helyzetet, hogy nincs szükség közbelépésre, vagy az érintett szurkolók kivezetésére.

A DAC szerint a söröspoharak nem jutottak át a védőhálón, csupán az ott álló biztonságiak “kaptak” a sörből, a petárda szintén az egyik biztonsági mellett robbant. A DAC-sál égetésével kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy a biztonságiak már készültek a közbelépésre, azonban a többi Slovan-szurkoló eloltotta az égő sálat.

Forrás: Körkép.sk
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató