2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Várjuk! - Újabb vad hangfelvétel fog kijönni az egyik csicskapártosról

Az Origo szerint:

Az eddigieknél is súlyosabb hangfelvételek jöhetnek ki jobbikos politikusokról

Egy, a nevét nem vállaló jobbikos politikus a Hetek nevű lapnak azt mondta, hogy nem zárják ki újabb és akár súlyosabb felvételek nyilvánosságra kerülését, tenni azonban nem tudnak ellene. Minden jel arra mutat, hogy közel sincs vége a párt körül sokasodó antiszemita, és rasszista botrányoknak. A hetilap elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy az újabb ügyek hiteltelenítik a Jobbikot, amelynek a súlyos identitásválsága nehezíti az ellenzéki összefogást.

Pénteken egy terjedelmes elemzés jelent meg a Jobbik jelenlegi helyzetéről a Hetek című hetilap nyomtatott verziójában, amit vasárnap az ATV internetes felülete szemlézett. Az írás azt vizsgálta, hogy a szinte napi szinten felbukkanó rasszista és antiszemita botrányok milyen hatással vannak a pártra, illetve az ellenzéki összefogásra.

Volner János: Olyan dolgok kerülhetnek elő a Jobbikról, amire nem volt még példa

"Sokkal több van benne, mint ami eddig kibugyogott, és higgye el, vannak olyan dolgok is, amilyenekhez hasonlót a magyar politikában még csak nem is láttunk"
- így válaszolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra a kérdésre, miszerint a jobbikos belső harcok eredményeként előkerülhet-e újabb kellemetlen anyag valamelyik vezető politikusról. Volner egyedül a Szávay István helyére kerülő zsidólistázós Bencsik Jánost nevezte meg.Forrás: Origo
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató