2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Nem fogadta el a külügyminiszter lemondását az iráni elnök

Nem fogadta el Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter lemondását Haszán Róháni iráni államfő – közölte az iráni elnöki hivatal kedden. A közleményben az elnöki hivatal leszögezte: Zaríf bátran végezte munkáját, és folytatni is fogja. A külügyminiszternek oroszlánrésze volt a megkötésekor és életbe lépésekor Iránban sokak által ünnepelt atomalku létrejöttében.

Zaríf az Instagram-oldalán jelentette be lemondását, az elnöki hivatal is ezen a felületen jelentette meg válaszát, amelyben hozzáfűzte: „Zaríf nem lesz egyedül, és mi mindannyian (a kormány) támogatni fogjuk”. A külügyminiszter váratlanul jelentette be lemondását. Megfigyelők szerint azonban számított arra, hogy Róháni nem fogadja el. Lemondásának okát széles körben abban látták, hogy miután Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az iszlám köztársaság atomprogramjának korlátozását szolgáló többhatalmi megállapodást, és visszaállította az addig felfüggesztett amerikai szankciókat Iránnal szemben, Zaríf a Nyugat-ellenes iráni keményvonalasok bírálatainak kereszttüzébe került. A külügyminiszternek oroszlánrésze volt a megkötésekor és életbe lépésekor Iránban sokak által ünnepelt atomalku létrejöttében. Mások szerint a külügyminiszter azért döntött a távozás mellett, mert kihagyták a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel folytatott hétfői találkozóból Teheránban. Mindazonáltal megfigyelők egyetértettek abban, hogy Zaríf lemondása az atomalku végét jelentené. A megállapodás ugyanis az Egyesült Államok kilépése ellenére is életben van még, mivel a szerződést aláíró többi ország az alku fenntartása mellett foglalt állást.Forrás: MTI

Kapcsolódó:

https://www.vadhajtasok.hu/2019/02/17/az-irani-kulugyminiszter-szerint-haboru-lehrt-iran-es-izrael-kozott/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató