Önvizsgálatot kell tartania Barátom, mert vagy megbolondult, vagy Ön is gazemberré vált – ha ilyeneket mond. Más opció nemigen létezik a kijelentésre, amely szerint a magyar zászló nem való az Operába, mert a művészet nemzetközi. A művészet nemzetköziségére hivatkozva sem(!) lehet ekkora ostobaságot kijelenteni. Ön nincs tisztában annak az intézménynek a nemzeti jelentőségével, amelyet vezet! És ez nem baj, ez bűn!
Stoffán György írása
Elmondanék néhány gondolatot a magyar zászlót illetően:
1./ Az első világháborúban nagyapám 15 évesen került Piave mellé a frontra. Nagybátyja a szárnyai alá vette, lévén ő K.u.K. tiszt volt. Egy összeütközéskor a zászlótartó katonát lelőtték, és a zászló a véres sárban maradt. Nagyapám nagybátyja Johann von Rechnitzer ezt látva odarohant, a zászlót felvette és abban a pillanatban egy golyó átfúródott a mellkasán. A csata végén ez a magyar zászló lett a szemfödele. És Johann von Rechnitzer egyetlen szót sem beszélt magyarul.
2./ Majd jött a trianoni diktátum, amely érintette a Felvidéket is, azaz elcsatolta és Csehországnak adta Felső-Magyarországot. Családomé volt ebben az időben a rózsahegyi Bellevue Szálloda. Dédnagyanyám és az ott lévő személyzet felháborodván e gyalázatos döntésen, kitette a főbejárat fülé a hatalmas magyar címeres zászlót. A csehek 5 órát adtak arra, hogy elhagyják – mindenüket hátrahagyva – az új „cseh országrészt”, „Szlovákiát”. Dédnagyanyám akkor még egy szót sem tudott magyarul…
3./ Máig őrzök egy – igaz csak – szalagot, amelyet 1956-ban hordott a nagynéném, aki a forradalomban a betegek ápolását, ha kellett golyózáporban, ha kellett, bent a kórház alagsorában… s mielőtt nekem adta e karszalagocskát megcsókolta és a könnye kicsordult. – Vigyázz rá! – mondta, - mert ez tartott életben.
4./ Székelyudvarhely polgármestere jogi harcba hívta a Székelyföld polgármestereit, mert székely intézményeikről leparancsolták azt a magyar és székely zászlót, amelyért sok vér folyt már a történelem során, s amely a ragaszkodást, a létet, a hitet, a megmaradást jelentette és jelenti. "Mert ez tartott életben"...
Igen, Barátom ez tartja életben a magyarságot. Nem értem hogyan lehet – a nemzetköziségre hivatkozva – bárhonnan is levenni a magyar zászlót akkor, amikor ott szoktak ilyeneket csinálni, ahol a Hunyadi Lászlót a magyar zászló alatt nézték, sírták végig a magyarok. És ezt a nagyszerű turnét is Ön szervezte. Mi történt azóta Önnel? Ha az Ön intézkedései ellen tiltakozva kiteszik a magyar zászlót egy öltözőre, hagyja ott! Nem a zászló a hibás sem az Ön cselekedeteiért, sem a vélt vagy valós bajokért. Ám a nemzetköziségre hivatkozva Önnek nincs joga, nincs jogosultsága még csak hozzá érni sem ehhez a zászlóhoz, ezzel a magyarázattal! Igenis, a magyar zászlónak ott a helye minden művészeti intézményben, minden közintézményen, minden házon és minden magyar lélekben.
Ön akkor beszél bolondokat, amikor Erdélyben a magyar zászlókat levéteti a fasiszta román hatalom az ortodox egyházzal karöltve, s embereket hurcolnak meg magyarságukért, a zászló miatt, a magyar feliratok miatt... Mit szólna az Ön ostobaságához Erkel, Liszt, Egressy Béni, Mahler vagy Kodály Zoltán, s mit szól ehhez a „Nagymedve”, aki oly nagy alázattal és szeretettel vezényelte végig az erdélyi turnét?
Önnek Barátom ma egyetlen dolga van… Vagy kettő... Kérjen bocsánatot attól a nemzettől, amelynek Ön is tagja, de amelyet ennek ellenére arcul köpött e kijelentésével. S ha nem tenné, akkor mondjon le a bársonyszékről, s hagyja ott azt a csodálatos intézményt, amelyre a világon mindenütt büszkék lehetünk, mert magyar, mert a magyar zeneművészet egyik fellegvára. Akinek egyszer megfordul a fejében a nemzetköziségre hivatkozva magyar jelképeket sárba tiporni, annak nem utoljára fordul meg a fejében az ilyesmi. Így meg fölösleges, erkölcstelen és nemkívánatos egy nemzeti kulturális intézményt igazgatni.
És még egy emlék: – Apám úgy nevelt fel öt gyermeket, hogy – már lassan vénülve is, de máig – kötelességünknek, sőt természetesnek tartjuk, hogy ha egy darabka magyar nemzeti színű szalagot, elejtett kokárdát látunk a földön elszórva, felvesszük azt… mint a kenyeret… és mint a feszületet… – ha érti, miről beszélek…
Írta: Stoffán György
