Vadhajtások

Diktátorozás

Varga-Bíró Tamás írása:

„Még egy szakadatlan diktatúra is kisebb rossz, mint egy orvosolhatatlan anarchia.” 
(Arnold J. Toynbee)

Nyomozói szakzsargonban jól ismert bűnözési forma az úgynevezett unokázás. A fiatal elkövetők idős embereket hívnak fel telefonon, hogy az unokájuk ismerősei, aki bajban van, és azonnal pénzt kell neki küldeni. A megtévesztett öregek pedig azonnal küldik is a pénzt. Már persze az a kevés, akiben nincs meg a kellő rafinéria. Ehhez hasonlatos az úgynevezett diktátorozás, aminek nincs ugyan büntetési tétele, mégis hasonló aljasság. Amolyan ellenzéki politikusbűnözés.

Az aljasság pedig újabb aljasságokat szül. Ezek legteteje, amikor egy valódi, igazi diktátort állítanak párhuzamba a magyar kormányfővel. Ráadásul nem is csak magát a diktátort, hanem annak házastársát is. Hogy pedig fokozva legyen az elmeháborodott tudatbefolyásolás, egy olyan tragikus élethelyzetet szimulálnak, amelynek eredeti, megtörtént eseménye mindenki számára jól ismert Kelet-Közép-Európában. Példának okáért, amikor az Orbán házaspárt hasonlítják a Ceaușescu házaspárhoz, különös tekintettel azok életének dicstelen végére. Mondjuk egy mémmel, melyen Orbán Viktor és Lévai Anikó látható, a fotó felirata pedig a következő:

„Mi is úgy végezzük, mint Ceauceascuék?” (sic!)

A humorosnak szánt mém a több mint hatezer követővel rendelkező, Beee nevű Facebook oldalon található. S mondhatnám, hogy ej, ez a fránya ellenzék ezúttal túlment minden határon. De nem mondom, mert nem mondhatom. Ugyanis bármibe lefogadom, hogy ennek az ízléstelen és gyomorforgató képnek a láttán minden ellenzéki elhatárolódna a készítőtől. Mármint… egyenként. Hasonlatosan Karinthy Frigyes híres novellájához, a Barrabáshoz, ahol az újból feltámadt Jézus új pert követel. Amikor pedig Pilátus előtt állva ítéletre vár, mindenki egyenként kiáltja: „A názáretit!”. De a tömeg szavában ez valahogyan mégis Barrabássá áll össze.

Na, de ki az ellenzék?

„AZ” ellenzék. Így fogalmazunk sokszor, s ez alatt mostanra valamiféle teljesen heterogén masszát értünk, ami az általa hangoztatott szólamok ellenére is atavisztikus. Ám ha meg kellene fogalmaznunk, mit értünk ma Magyarországon ellenzék alatt, akkor abba bizony beletörne a bicskánk. Hiszen olyan közszereplőket kellene egy platformon említenünk, akik Orbán iránti gyűlöletükön kívül semmi másban nem egyeznek. S ami a legmegdöbbentőbb, hogy még kormánybuktató törekvéseikben sem tudnak konszenzusra jutni.

Pontosan ez mutatja leginkább, hogy nem kormányképesek. Mivel külön-külön nem képeznek jelentős bázist, legkevesebb hárman kellene összeállniuk egy többségi kormányzóerő megteremtésére. De nemhogy hárman, hanem már ketten is két különböző követ fújnak. S amennyiben nyernének, még a hatalom iránti őrületes vágyuk sem tudná egységben tartani őket. Diktatúra-sikoltásukat tehát mindezek tudatában hallatják. Egy abszolút rövidtávú cél, a kormányzás megszerzése érdekében. Mivel hogy sem közép-, sem rövidtávú célokkal nem rendelkeznek.

A „diktatúra” ötven árnyalata

A diktátorozást egyébiránt kétfajta ellenzéki végzi. Az egyik, aki élt még diktatúrában, vagy önnön szemével látott olyat. No, ő már saját maga sem hiszi el, amit mond, hiszen pontosan tudja, hogy Magyarországon demokrácia van. Tehát készakarva hazudik. A másik fajta szajkónyelvű már a rendszerváltás után, vagy azelőtt nem sokkal született, s így semmiféle posteriori tapasztalása nincs a diktatúrákról. Ám neki is vannak szülei, tán még nagyszülei is. Ők pedig el tudják mondani, hogy ez itt minden, csak nem önkényuralom. Így hát ez a másik féle ellenzéki is hazudik.

S itt érkezik a képbe az individuum csodája. Amikor ugyanis valaki megkérdezi tőlük egyenként, szépen, kulturáltan, hogy hát akkor miféle diktatúra is ez itt, kivétel nélkül mindig árnyalnak. Hogy hát izébizé… ez nem… szóval hogy nem diktatúra, hanem demokratikus autokrácia. Meg választási csalással elért demokrácia, ahol az ellenzéket kizárják a törvényhozásból. Esetleg olyan egypártrendszer, ami nem diktatúra, de magán hordozza annak vonásait. Ilyen és hasonló nyelvi leleményekkel írják körül… a nagy büdös semmit. És Karinthy Názáretijének tömegéhez hasonlatosan ezek a mismások csürhébe összeverődve mégis ezt adják ki: diktatúra.

***

Szándékoltan nem példálózom a különféle diktatúrákban megélt tapasztalataimmal. Pedig éltem Kádár alatt, s jártam Ceaușescu Romániájában. Volt ismerősöm, aki egy borjú levágásáért az ’50-es években másfél évet kapott Recsken, s volt erdélyi hölgyismerősöm, akinek a határon átszökéskor a román határőr kutyája tenyérnyi darabot harapott ki a fejbőréből, miközben a katona agyonlőtte a mellette szökő vőlegényét. S nem, nem mondom azt, hogy „bárcsak ezek a diktátorozók kapnának ízelítőbe egy hét diktatúrát”. Nem mondom, mert demokrata vagyok, és demokráciában élek. A demokráciában pedig bármikor, szabadon, következmények nélkül lehet diktátorozni.

Demokrata.hu – Varga-Bíró Tamás

OSZD MEG VADUL: