2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Csicska Weber átment Bukarestbe és belebegtette a Fidesz kizárását az EPP-ből

Az Európai Néppárt (EPP) szerdán vitatja meg azon tagpártjai kezdeményezését, amelyek a Fidesz kizárását kérték, de egyelőre minden lehetőség nyitva áll – közölte Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és EP-csúcsjelöltje szombaton Bukarestben, ahol a pártcsalád helyi és regionális vezetőinek értekezletén vett részt.
A német politikus szerint nem volt könnyű az utóbbi időszak az EPP-ben, amikor több tagpárt is formálisan kezdeményezte a Fidesz elleni fellépést. Weber felidézte, hogy kedden Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral. A fő üzenetem az, hogy az EPP a közös értékek és meggyőződések szövetsége, és magyarországi barátainknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy tiszteletben tartják-e ezeket az elveket, vagy sem – mondta az EPP frakcióvezetője. Weber szerint egyelőre semmi sem dőlt el, tárgyalásokat folytat az EPP minden pártjával. Készülünk a szerdai napra. Egyelőre minden lehetőség nyitva áll. Az a célom, hogy Joseph Daul elnök úrral – az EPP elnökével – együtt olyan álláspontot készítsek elő, amellyel mindenki egyetért – idézte Webert a Mediafax.
A román hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzeti ünnepen pénteken mondott beszédében a magyar miniszterelnök az erős nemzetek Európájáért szállt síkra, lázálomnak nevezte az Európai Egyesült Államokról szóló elképzeléseket, és arra figyelmeztetett, hogy a keresztény kultúra megvédése nélkül Európa nem lesz többé az európaiaké. Az EPP romániai tagpártjai közül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan ellenzi a Fidesz kizárását, a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja pedig úgy döntött, hogy megszavazza a kezdeményezést. A jobboldali pártszövetség legerősebb romániai tagja, a Klaus Iohannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a Fidesz kizárásáról szóló javaslatot. Ludovic Orban, a PNL elnöke pénteken azt mondta: csak akkor hoznak végleges döntést, miután egyértelművé válik számukra, hogy a Fidesz visszatér-e vagy sem az EPP által fontosnak tartott értékekhez.Forrás: MTI-Pestisrácok  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató