Vadhajtások

Kockás ing, melegítő, tornacipő, EU-s zászló… így ünnepeltek a Lenin-fiúk

Lázadoztak a roncsok Március 15.-én, sehol egy trikolór, Gyurcsánynak viszont isiásza volt.

Mint ismert a retardált Tordai Bence kezdte a tegnapi igénytelenkedést. A pofátlan képviselőt már többször felkérdeztük, de úgy látszik nem tanul az esetekből. Hamarosan újabb randit fogunk összehozni.

Ez a szerencsétlen proletár annyira nem volt képes, hogy egy fehér inget magára húzzonEgy turkálós kockás ingben rontott rá Áder Jánosra és Kövér Lászlóra az ünnepélyes zászlófelvonás előtt. 

Ennyit jelent ezeknek az 1848-as szent forradalmunk. Az is elég groteszk, hogy a DK vezérek kijelentik a magyar szabadság napján kijelentik, hogy az európai egyesült államokat akarják. De, ezt már megszokhattuk tőlük. Például pontosan egy hete mutatták meg Tordaiék a Szél Bernadettel, hogy az aljasságuknál és a tudatlanságuknál már nincs lejjebb. A Székely Szabadság Napján mentek a kínai nagykövetség el, hogy tüntessenek a szenvedő tibetiek mellett. A 2004-es csúfos kettős állampolgárságról való szavazás köszönt vissza. Most és a múlt héten is. Akkor is a magyar testvéreink ellen lázítottak, akik a Trianon miatt a gúnyhatáron kívülre rekedtek. De, az a leggusztustalanabb ebben, hogy a migránsokat tárt karokkal várnák.

A Demokratikus Koalíció került szóba az előbb… Gyurcsány Ferenc ezúttal is hozta a formáját:

“Torkig vagyok a magyarkodással!”

Az “isiász” összeköti a DK-t és Brüsszelt:

“Gyógyszerek, fájdalomcsillapító, minden van benne…”

– így konferálták fel a szemkilövetőt:

Igen, a kígyóban minden szokott lenni.

Térjünk vissza azonban az öltözethez. Nagyon beszédes a következő fotómontázs. Tornacipőtől a farmerig, minden volt. Ennyire tisztelték meg ezek a Hősök emlékét.

Az már csak a hab a tortán, hogy az Erzsébet téri megmozdulásukon szinte nem is volt magyar trikolór. Inkább a szivárvány koalíciójukat erőltették a színes pártzászlajaikkal.

Az első képen a miniszterelnöki beszédét hallgató tömeg van, alatt pedig a roncsok láthatóak.

 

Írta: Bede Zsolt