Vadhajtások

Miközben Macron síel, Párizst feldúlták a sárgamellényesek

Párizs: Ma van az Acte XVIII., azaz a 18. szombati sárgamellényes tüntetés – az elnök éppen szabadságon van…

Tegnap lett vége a Macron kamu “nagy nemzeti vitájának” és erre volt válasz a sárgamellényesek mai “ultimátum”-nak nevezett tüntetése, amit a december 1.-hez hasonlóan akartak véghez vinni. Nagyon jól bemelegedtek a tiltakozók, mivel áll a bál most Párizsban. Jelenleg lehetetlen megmondani, hányan vannak a sárgamellényesek .

A párizsi gyűrűt blokkolják és a Champs-Elysées-n újra égő barikádok és komoly összecsapások vannak. A Fouquet’s luxus éttermet szétrombolták és felgyújtották a tüntetők. Ez a hely az elitnek a jelképe, választási győzelme után 2007-ben ott ünnepelt Sarkozy.

Sok üzletet is szétvertek a tüntetők, már több mint 50 embert letartoztattak.

A Sputnik beszámolója:

Párizsban megállás nélkül, a 18. hétvégén tüntetnek Macron ellen a sárgamellényesek

A sárgamellényes tüntetések már zsinórban a 18. hétvége óta tartanak Macron ellen, ma se maradtak el a komoly összecsapások a rendőrök és az aktivisták között – jelentette a Sputnik News tudósítója.

Az orvosokat sem kímélték a zsandárok:

Eddig 31 ember állítottak elő Macron zsandárjai a francia média beszámolói szerint.

Ma a francia rendőrség könnygázt lőtt ki a tüntetőkre.

Néhány ezer tüntető az utcákon menetelt és egy alakzatot nyújtott a Charles de Gaulle palotájától elindulva. Úgy tűnik, hogy egyre agresszívabb lett a hangulat, mint a korábbi demonstrációkon. A tüntetők egy csoportja megpróbálta megostromolni a rendőrség által felállított akadályokat közel a Place des Ternes-nél.

A zsandárok emiatt könnygázt vetettek be, hogy feloszlassák a tömeget.

Ahogy a sárgamellényes mozgalom támogatói, akik elkezdtek gyülekezni a Charles de Gaulle palotájánál hajnal előtt, folytatták a menetelésüket Párizson keresztül, közülük néhányuk felgyújtotta a műanyag kukákat, elektromos robogókat semmisített meg és tűzijátékot robbantottak fel.

 

A tüntetők dalokat is énekeltek, miközben a valódi diktátor, Macron elnöki palotája (Elysee) felé haladtak. A szervezőknek meg az volt a valódi szándékuk, hogy ott gyűljenek össze minél többen, akik a város különböző pontjairól érkeztek a többi demonstrálóval.

A rendőrség felmérte a helyzetet, hogy biztosítsa a biztonságot a csendőrökkel, úgy, hogy korlátozta a Champs-Elysees-nél a közlekedést. Vízágyút és két páncélozott autót is bevetettek Párizs belvárosában.

Franciaországban a tüntetési hullámok még tavaly novemberben indultak meg azért, hogy vesse el az elnök az üzemanyagadójának emelését, aztán azt követelték, hogy tegyen lépéseket a gazdaság szociális ágának javításának érdekében.

Minden hétvégén demonstrálnak Franciaország szerte. A sárgamellényes tüntetéseket már az aktivisták és a biztonsági erők közötti brutális összecsapások jellemzik.

Forrás: Sputnik News.