Vadhajtások

A társadalom kettős mércéjéről: a héten elkövetett tragikus mészárlások margójára

Az alábbi véleménycikket a minden közösségi médiafelületről kitiltott brit hazafi oldaláról fordítottuk nektek. Eredeti angol nyelven itt olvasható.

Arra a hírre ébredni március 15-én reggel, hogy két mecsetet megtámadtak és negyven (azóta már 50 – ford.) embert meggyilkoltak, rettenetes volt. Szívszorító volt arról értesülni, hogy gyermekeket lőttek agyon  egy mecsetben szüleikkel együtt.

Már most vannak, akik azt mondják, hogy ez egy “Új Világrend” által szervezett hamis zászlós művelet volt, melynek célja, hogy kivegyék az emberek kezéből a fegyvereket és ne kritizálhassák tovább a tömeges bevándorlást. Mások szerint, akik katonai szolgálatot teljesítettek, az elkövető is profi katona lehetett egykor. Abból következtetnek erre, ahogy a férfi leejtette a tartalék tárat és nem töltött újra, amikor ő maga került veszélybe. Csak úgy megy a találgatás, pedig a holttestek még ki sem hűltek.

A fősodratú- és a közösségi média teljes erőbedobással ítéli el a történeket, és jogosan teszik. Ma már azt is biztosan tudjuk, hogy egy jobboldali szélsőséges ideológiákat követő személy követte el a mészárlást.

Ugyanakkor, amikor a muszlimok gyilkolnak le embereket miközben Allah Akbart kiáltoznak, akkor sosem egyértelmű, mi a gyilkosságok mögötti indíték, a rendőrség, a média és a többi hivatásos mentegető pedig nagyon gyorsan felállítja a terrorista diagnózisát: mentális betegségektől szenvedett.

Attól a pillanattól kezdve, hogy megnevezte, mi ihlette és motiválta tettében, a terrorista szavaira Igeként tekintenek. Mindenki boldogan mutat rá a világ konzervatív vezetőire, őket vádolva azzal, hogy politikájukkal inspirálták ezt a visszataszító tettet. Míg amikor egy dzsihadista kifejti, hogy tetteiben kizárólag vallása motiválta, ugyanezek a személyek ezt egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni. Nincs rá igényük, hogy esetleg komolyabban megvizsgálják, mi történik az iskolákban, a mecsetekben és a családokon belül, aminek következtében egyes személyek radikalizálódnak.

Sadiq Khan, londoni polgármester a támadás után azonnal felajánlotta, hogy a rendőrséggel megerősítteti a mecsetek védelmét. Ne feledjük, a késes támadások megfékezésére nem volt elég rendőr, de Khan csodával határos módon talált rendőröket, akik a mecsetbe járók védelmét biztosíthatják.

Február 26-án Nigériában legalább 32 keresztényt gyilkoltak le dzsihadisták (a nigériai helyzetről szóló cikkünket itt olvashatjátok – szerk.). A fősodratú média és a szokásos közösségi médiák természetesen csendben voltak és vannak az ügy kapcsán. Nem voltak rendkívüli hírek, sem non-stop közvetítés és nem voltak interjúk sem keresztény vezetőkkel. És természetesen a londoni templomok megerősített védelméről sem tett említést Sadiq Khan.

Emlékszik még valaki arra a papra, akit egy franciaországi templomban gyilkoltak meg muszlim terroristák? 85 éves volt, Jacques Hamelnek hívták és egy “melegszívű, békés és karizmatikus” emberként jellemezték azok, akik ismerték.

Akkor is világszerte felháborodás volt, amikor egy muszlim terrorista “Allah Akbart” kiáltva elvágta a torkát?

Ez dühíti az embereket, ez a kettős mérce, amely a társadalmunkat uralja.

Figyeljetek és majd nézzétek meg, hogyan fogják felhasználni ezt a támadást arra, hogy még inkább visszaszorítsanak bármi olyan kritikát, amely az iszlám és a tömeges bevándorlás ellen irányul. Mintha nem némítanák el már most is épp eléggé ezeket a hangokat.

Amikor a Manchester arénában gyerekeket gyilkoltak le, mindenhonnan dőlt a mantra: “ne tekintsetek a múltba dühösen.” Most is ugyanezt mantrázzuk? Most, hogy egy új-zélandi mecsetben gyerekeket gyilkoltak le, vagy esetleg most az egyszer megengedik nekünk, hogy mérgesek legyünk?