2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Komlón is összeborulnak a kommunisták és a skinhead vezette néppártosodott lyobbikosok

Létrejött a teljes ellenzéki összefogás – jelentette be Szakács László, az MSZP elnökhelyettese Komlón kedden.

A szövetségben a következő pártok vesznek részt: LMP, Új Kezdet, MSZP, DK, Momentum, Tisztelet Komlónak Egyesület, Jobbik, Vállalkozók Klubja – sorolta Szakács, aki elárulta, hogy a Komló Összeköt nevű szervezet színeiben fognak indulni. Újfajta politikával, másfajta megközelítéssel előrébb juthat a város, ebben ért egyet a szövetség minden tagja – mondta a szocialista politikus.

Az ellenzék közös polgármesterjelöltje Ferenczy Tamás lesz, őt mutatta be Szakács a vele és Hohn Krisztinával, az LMP parlamenti képviselőjével tartott közös tájékoztatón.

Ferenczy a Szabad Pécs szerint több mint tíz éve vezeti a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara komlói szervezetét. A szövetség az önkormányzati helyekért is közösen indul mind a nyolc városi körzetben, "egy indul egy ellen" – mondta Szakács.

Komlón nem esélytelen az ellenzék. Bár 2014-ben a Fidesz nyerte a polgármester-választást (Polics József lett a városvezető), és a körzetek többségét is a Fidesz vette, 2018-ban a parlamenti választáson a komlói szavazókörökben összességében több szavazatot kaptak az ellenzékiek, mint a Fidesz - írja az Index.

Korábban több településen, Egerben és Újpesten is bejelentette az ellenzék, hogy egyesíti az erejét. Hasonló hírek jönnek több budapesti kerületből, így a XI. és VI. kerületből is. Szombathelyen már a hatalmat is sikerült átvenniük teljes összefogással.

Forrás: Kuruc.info

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató