2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

20 embert lefejezett, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ISIS (Iszlám Állam) egyik tagját vette őrizetbe és hallgatja ki.

 

Nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során, terrorizmus miatt vettek őrizetbe és hallgatnak ki gyanúsítottként a nyomozó ügyészek egy férfit, aki három éve az ISIS tagja - írja a Hirado.hu.

A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

Egy szír állampolgár férfit 2018. december 30-án ellenőriztek a Liszt Ferenc repülőtéren. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját, és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a TEK, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség gyors és hatékony együttműködésének köszönhetően fény derült arra, hogy a szír férfi 2016. óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján az ISIS 2016. évben, Szíriai - Homs városában, mivel egy helyi lakos nem akart csatlakozni a terrorista csoporthoz, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy 20 családtagját kivégezte.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a TEK munkatársainak segítségével a mai napon őrizetbe vették a férfit és gyanúsítottként hallgatják ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.

Kezdeményezték az előzetes letartoztatását.

Írta: Vad Gyula -  Vadhajtasok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató