2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Szögi Lajos családja kapja meg a tanárgyilkosnak szánt kártérítést

A tettes szerencsére egy forintot sem lát majd a pénzből.

Meg lehet nyugodni: hiába ítélt meg ötmillió forintot jogerősen a bíróság Szögi Lajos egyik gyilkosának, azt Horváth Dezső nem fogja megkapni, az összeget az Olaszliszkán brutálisan halálra vert tanár családja kapja majd. A Magyar Nemzet keddi számában az ügy állásáról megkérdezte Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, aki kiindulópontként felelevenítette, hogy az áldozat családjának a bíróság korábban 42 millió forint kártérítést ítélt meg, majd utóbb az egyik elkövetőnek, ifjabb Horváth Dezsőnek – a rossz börtönkörülmények miatt – szintén jóváhagytak ötmillió forintot.

Az elkövetőt megillető összeg a büntetés-végrehajtási számlára került. A végrehajtó az ötmilliós összegre januárban jelentett be úgynevezett követelésfoglalást, ezzel lényegében azt kezdeményezte, hogy a pénz kerüljön át az áldozat családjához"

– ismertette Schadl, aki szerint jelenleg az ügy az Igazságügyi Minisztérium előtt van.

Elmondása szerint a tárca azt vizsgálja, hogy az összeg kiutalható-e a családnak. A végrehajtók első embere azt nem tudta megmondani, hogy a Szögi család pontosan mikor juthat hozzá az ötmillió forinthoz, de akár már egy-két héten belül megkaphatják a meggyilkolt családfő hozzátartozói az összeget.
A törvény úgy rendelkezik, hogy kizárólag a gyermektartási díj és a sértettek vagy hozzátartozóik részére megítélt kártalanítás összege vonható le abból az összegből, amit a fogvatartottaknak a rossz tartási körülmények miatt ítél meg a bíróság"

– mondta a tavalyi év végén Szabó Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) büntetőbírája, hozzátéve, hogy így a bűnügyi költséget sem lehet levonni ebből az összegből. Szavai szerint a hatályos jogszabály abszolút a sértett pártjára helyezkedik.

Szögi Lajost 2006. október 14-én gyilkolták meg brutálisan a Borsod megyei Olaszliszkán. A tanár szabályosan haladt az autójával a városban, a hátsó ülésen két gyerekével. Eléjük szaladt a szomszédos telepről egy cigány kislány, aki az árokba esett. Nem esett baja, de Szögi kiszállt, hogy megnézze, megsérült-e a gyerek. Azonban ekkor már megérkeztek a rokonok, akik a földre vitték a tanárt és addig ütötték és rúgták, míg az meg nem halt. Bentről a gyerek anyja azt üvöltötte, hogy

öljétek meg a magyart, mert meghalt a gyerek."

Ekkor amúgy az elsodort gyerek már mellette állt az udvaron.

Három tettes életfogytiglani fegyházat kapott, az elsőrendű vádlott, ifjabb Horváth Dezső 17 évet, további négy tettes 10, illetve 15 év fegyházat kapott jogerősen. A 15 évre ítélt Sz. András is perelni kezdte a magyar államot a rossz fogva tartási körülményekre hivatkozva. Ifjabb Horváth Dezső a fegyházbüntetése háromnegyedének letöltése után, jövőre szabadulhat feltételesen.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató