2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

1 nap alatt 10 templomot gyújtottak fel Etiópiában

Halaba Kulito keresztény közösségét sokkolta a nagyszabású akció, amit a fellázított muszlim tömeg elkövetett.

Február 9-én, a nagyobb részt muszlimok lakta Halaba Kulitóban tíz helyi templomot gyújtottak fel. A bennük lévő összes érték elpusztult. A fellázított tömeg nyolc különböző plébánia összesen tíz épületét rombolta le, az egyiket szó szerint a földdel tették egyenlővé.

Keresztény személyeket nem támadtak meg, és csak néhányan szenvedtek sérüléseket, míg a muszlimok főleg a Bibliák és a bútorzat felgyújtásával voltak elfoglalva.

Az eseményeket követően közel tízezer keresztény gyűlt össze a leégett templomok körül, írta az International Christian Concern.

Minden pusztítás ellenére a gyülekezetek másnap újra összegyűltek istentiszteletet tartani.

A rendőrség rendfenntartó erőket rendelt ki a megtámadott templomok mellé. Több támadót is elfogtak és eljárást indítottak ellenük.

Az ehhez hasonló támadások nem voltak túl gyakoriak eddig Etiópiában, amelyben komolyabb sérülés okozása nélkül, pusztán az egyházi tulajdon pusztítására koncentráltak volna.

Varga Gergő Zoltán / S4C.news

Kapcsolódó:

https://www.vadhajtasok.hu/2019/03/26/egy-honap-alatt-47-alkalommal-tamadtak-francia-templomokra/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató