Vadhajtások

Hajthatatlan a román bíróság: börtönben marad Beke István és Szőcs Zoltán

Ez volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhattak Bekéék, fellebbezésre már nincs lehetőség Romániában,- számol be a foter.ro.

Döntött a legfelsőbb bíróság a terrorváddal bebörtönzött hatvannégy vármegyések ügyében: elutasították Beke István és Szőcs Zoltán felülvizsgálati kérését. Ez azt jelenti, hogy le kell ülniük a terrorizmus vádja miatt jogerősen kiszabott öt-öt évet, tudta meg az MTI a bíróságtól.

A rendkívüli felülvizsgálati vizsgálatot arra alapozták, hogy olyan tettért ítélték el őket, amelyet a román büntetőjog nem tartalmaz, ezt azonban a vádhatóság megalapozatlannak tartotta.

A bíróság 2018 júliusában meghozott ítéletének alapját lehallgatott telefonbeszélgetések és a Beke István lakásán talált petárdák alkották, melyekből arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója is részt vett a tárgyaláson, aki több nemzet európai parlamenti képviselőjét szándékszik megkeresni azzal a felkéréssel, tegyenek lépéseket az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítására Románia ellen, hiszen Romániában szerinte bizonyíthatóan „rendszerszintű a jogállamiság nemzeti hovatartozáson alapuló megsértése”, amint azt a székelyföldi polgármesterek elleni perek és restitúciós eljárások is bizonyítják.

RSS
Twitter
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial