2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Ekúróné bekattant: Fidesz a főellenfele és teljesen rátette a fókuszát

Az EP-kampányról, a Fideszről és az Európai Egyesült Államokról is beszélt a DK listavezetője Magyarország leghitványabb és kizárólag a gyűlöletre építő fos Nyugati Fénynek.

Dobrev Klára elmondta: élete legmegtisztelőbb pillanata volt, amikor felkérést kapott, hogy legyen a DK listavezetője. Arról is beszélt, hogy hogyan próbálja pártja az EP-választáson megkülönböztetni magát az MSZP-től. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Szerintem egy politikus számára nincs annál nagyobb siker, mint amikor az általa képviselt elképzelések egyre szélesebb körben terjednek, és egyre több embert szólítanak meg.”  
Ezen túl azonban nem akart az MSZP-ről beszélni, többek között az MSZP és a Fidesz (a kérdés szerint több budapesti kerületben zajló) együttműködését firtató kérdésre sem válaszolt. „Tőlem az elkövetkező hetekben bármely ellenzéki pártot kritizáló mondatot nem fog hallani. Nekünk a Fidesz a főellenfél, nekem pedig most az a feladatom, hogy május 26-ig minél több embert meggyőzzek a saját programomról. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy más ellenzéki pártok mit csinálnak. Az én fókuszom a Fideszen van” – mondta ezzel kapcsolatban.
Dobrev a DK EP-kampányának üzeneteiről is beszélt, konkrétan az Európai Egyesült Államokról, az európai minimálbérről és minimálnyugdíjról, a családi pótlékról és a multiadóról, és az európai egészségügyi minimumról. Ez utóbbiról kijelentette: „Azt szeretnénk, hogy legyen egy minimális egészségügyi ellátás, ami minden európai polgárnak alapvetően jár. Határozzuk meg ennek a szintjét és színvonalát, milyen vizsgálatokat, milyen beavatkozásokat jelent. És ha ezt egy ország nem tudja finanszírozni, akkor mi lenne, ha a közös büdzsénkből nem csak szökőkutakra és térkőre juttatnánk pénzt, hanem például arra is, hogy legyen megfelelő ellátása annak a laboratóriumnak, megfelelő bére az ápolónak.” Arra azonban kitérő választ adott, hogy bevezetné-e a 2010 előtti MSZP-SZDSZ kormány által kivetett vizitdíjat és kórházi napidíjat. Ami a magánbiztosítókat illeti, Dobrev gonosz dolognak nevezte, hogy „miközben egyre inkább romlik az állami egészségügy, aközben virágzik a magánegészségügy, ráadásul egyre több fideszes befektetővel”.   Forrás: Magyarország leghitványabb oldala a nyugati fény nevű szennycsatorna
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató