2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

MSZP-s köszöntés: „Kedves elvtársak!”

Úgy van ezzel a tisztességes ember, hogy az „elvtárs” szó hallatára összeugrik a gyomra, ökölbe szorul a keze és egyből a kommunizmus jut az eszébe. És ez a szó a mai napig is része az MSZP-s beszélgetéseknek.

„Kedves barátaim, kedves elvtársak!”

– így kezdődött a szocialisták eligazítása ez EP-választási kampány kezdetén. Döbbenetes! 2019-ben ezek elvtársaznak. Éppen úgy, mint Rákosi Mátyás, Kádár János, vagy az összes többi senkiházi kommunista gyilkos.

„Kedves elvtársak!” – szólt Ujhelyi István és Tóth Bertalan a kétszáz – vagyis az összes… – aktivistához. Teszik mindezt úgy, hogy közben a demokráciáról, illetve annak a sajátos értelmezéséről papolnak. És még meg is próbálják elmagyarázni, hogy ez így rendben van.

Ez a korosztály most már felejtse el ezt a jobboldali propagandát, hogy a hatvanas években mit jelentett ez a szó Magyarországon. Az egész EU-ban, az európai szocialista pártcsaládban minden barát, aki ennek a közösségnek a tagja, elvtársnak szólítja egymást

– nyilatkozta Ujhelyi, vagyis a probléma sokkal nagyobb, mint gondolnánk, mert ebből az derül ki, hogy nemcsak lokális idiótákról van szó, hanem globális bolondokról is. Felsorolhatnánk, hogy a „kedves elvtársak” hány ártatlan ember halálát okozták a kommunizmus idején. Mondhatnánk, hogy a „kedves elvtársak” miket tettek az emberek ellen, de ne tegyük, mert Ujhelyi szerint ez csak jobboldali propaganda és ezt el is kellene már felejteni.

Szegény, tényleg nem tudja miket beszél. Ezt nem lehet elfelejteni, már csak azért sem, mert a „kedves elvtársak” nemcsak a hatvanas években fejtették ki áldásos tevékenységüket, hanem a hetvenes és a nyolcvanas esztendőkben is. A túlélők itt vannak még köztünk. Naponta találkozhatunk azokkal az emberekkel, akiknek az életüket, a családjukat tették tönkre a „kedves elvtársak”.

És ezt kellene elfelejteni, mert Ujhelyi szerint ez is csak egy szó. Mert néhány barom „kedves elvtársak” köszöntéssel örül egymásnak. Talán még csókolóznak is…

Forrás: Ezatuti.blogstar.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató