Vadhajtások

“A most megszülető generáció a legutolsó, mely még szabad lehet”-figyelmeztetett Assange legutolsó interjújában

Mielőtt végleg elvágták volna az Ecuador londoni nagykövetségén “raboskodó’ Wikileaks-alapító Julian Assange internet kapcsolatát, még egy utlsó interjút adott, melyben sok minden más mellett arról is beszélt, hogyan fogják megváltoztatni az egész emberiséget a technológiai fejlesztések – írta az RT.com.

Elmondta, hogy a globális és totális megfigyelés szinte teljesen elkerülhetetlen lesz hamarosan. Nem lesz olyan emberi lény a Földön, aki ne lenne benne a kormányok és az államszerű entitások által gyűjtött globális adatbázisokban.

“A most megszülető generáció … a legutolsó szabad generáció. Megszületsz és vagy közvetlenül azonnal vagy egy éven belül már globálisan ismert vagy. Az identitásod ismert minden nagyobb világhatalom előtt.”

“Exponenciálisan megnőtt és még tovább fog nőni a kapacitás, hogy az emberekről minél több információt gyűjtsenek és juttathassanak el. A mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésével és alkalmazásával a következő logikai lépés fázisában vagyunk.”

“Csak nézd meg, mit csinál a Google, a Baidu, a Tencent, az Amazon és a Facebook! Gyakorlatilag nyíltan kiaknázzák és kitermelik maguknak a tudást, amit a teljes emberiség megoszt, vagy ahogy egymással kommunikálunk… “

“Ezt a hatalmas adatbázist és tudás-raktárat használja arra, hogy különböző módon okosítsa a mesterséges intelligenciát. Ez nem csak mostani átemneti szektorokat fog helyettesíteni, veszi át majd a szállítási szektort például, de vadonatúj ágazatokat fog létrehozni.”

Fordította: Vilaghelyzete Fb oldal