2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kiakadtak a Pride szervezői a rendőrségre, nem akarnak kordonok között vonulni

Nem akarnak kordonok között vonulni a Pride résztvevői, a rendőrség viszont csak így engedélyezné a rendezvényt, a szervezők ezért a Fővárosi Törvényszéken támadták meg a határozatot. 
Nemcsak a közösségi oldalukon jelezték felháborodásukat a Pride szervezői, hanem az olvasóik lehúzásából élő, és hazudozó Mércéhez is eljuttattak egy közleményt, melyben felidézték, hogy „2017-ben hosszú évek után először – igaz, egy utolsó pillanatban hozott szervezői szabálysértés hatására – részben kordonok nélkül vonultak végig a Pride résztvevői a városon. 2018-ban pedig első alkalommal tényleg szabad volt a Budapest Pride: bárki, bárhol csatlakozhatott a menethez.” A szervezők idén is azt szerették volna, hogy a felvonulás legalább annyira nyitott, vagy még nyitottabb lehessen, mint az előző években, és újra korlátozás nélkül szervezhetnék meg a felvonulást. A szervezők szerint a rendőrség a második egyeztetésen jelezte, hogy azt tartanák szerencsésnek, ha lennének kordonok. Ők viszont úgy gondolják, hogy csak a saját munkájukat akarják megkönnyíteni a rendőrök, még akkor is, ha így a gyülekezési törvényt sértik.
A rendőrség újra kordont akar húzni a pride felvonulás köré, annak ellenére, hogy évről évre egyre többen vesznek részt rajta és mi egyre profibban biztosítjuk. A rendőrségi határozatot a TASZ segítségével megtámadtuk, most a Fővárosi Törvényszék döntésére várunk
– írja a Facebookon a Pride szervezőcsapata.   Pestisrácok nyomán Vadhajtások
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató