Vadhajtások

Ma nagycsütörtök van – az utolsó vacsorára emlékezünk

Ma nagycsütörtök van, latinul „Coena Domini”, vagyis az Úr (utolsó) vacsorája, a németeknél „zöldcsütörtök”. Krisztus Urunk utolsó vacsoráján az Oltáriszentség alapításának és a lábmosásnak, azután az Olajfák-hegyi szenvedésének és Júdás árulásának emlékünnepe.

A 313 után felszabadult Egyház az egész világon megünnepli. Ezen a napon volt az ősegyházban a bűnösök visszavétele, akik a földön fekve várták a feloldozást és utána a hívőkkel együtt áldoztak. A hetedik századi Gelaziánum szerint ez egy külön mise keretében történt, a második misében olajakat szenteltek, a harmadik este volt az utolsó vacsora tiszteletére. Afrikában a negyedik században Szent Ágoston szerint két mise volt: reggel és este. Már a nyolcadik századtól kezdve a legrégibb római ordó szerint csak egy mise lehetett és a klérusnak azon áldozni kellett, mint ma is. Az utolsó vacsora egységét akarták ezzel kidomborítani. Ez előtt volt a bűnösök visszavétele, amely a tizenkettedik században megszűnik és közben az olajszentelés, mely a püspöki templomokban  ma is megvan, nagycsütörtökre került, mert a húsvét előestéjén az olajakra a tömeges kereszteléseknél szükség volt, viszont nagypénteken nem volt mise.

A Dicsőség a magasságban Istennek kezdetű nagy doxológiát a középkorban csak azon templomokban énekelték nagycsütörtökön, ahol olajszentelés is volt: ma mindenhol. Az öröm jele továbbá a tizenkettedik század óta általános fehér szín. A harangokat ekkor húzzák meg utoljára, aztán a gyász miatt elhallgatnak és helyettük kereplőket használnak.

Forrás: Délhír

RSS
Twitter
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial