2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Oroszország közölte, hogy teljesen megszűnt az együttműködés köztük és a NATO között!

Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között – mondta Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes - írja a Moscowtimes. Szerinte a NATO túl messzire ment az Oroszországgal való konfrontálódásban, Moszkva és a szövetség viszonya ma a hidegháborúra emlékeztet. „A NATO maga vetette el a pozitív napirendet az Oroszországgal fenntartott viszonyban. Ilyen nem létezik. És egyelőre nincs jele annak, hogy a NATO-nál tudnák, hogyan kellene kijönni ebből a zsákutcából” – mondta Grusko, aki korábban Oroszország állandó képviselője volt a NATO-nál. Abszurdnak minősítette azt az általa a NATO-nak tulajdonított döntést, miszerint katonai vonalon fel kell függeszteni a meglévő normális munkakapcsolatokat, mert az európai biztonság nagymértékben függ az Oroszország és a szövetség közötti viszonytól. Elmondta, hogy a NATO katonai kiadásai tavaly meghaladták az 1000 milliárd dollárt, ami több mint 22-szeresen haladta meg a hasonló orosz adatokat. A miniszterhelyettes szerint Moszkva nem kíván költségvetés-növelési versenybe szállni a szövetséggel, és inkább költséghatékony lépésekkel számol. „Ami a NATO-val való fegyveres konfliktust illeti, nos, minden józan gondolkodó abban bízik, hogy nem történik meg. Ez katasztrófa lenne az egész emberiség számára. Biztos vagyok benne, hogy ezt mind Washingtonban, mind Brüsszelben értik” – mondta.Fordítás: VilagHelyzete Facebook oldal 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató