2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Rendkívüli: Megharapták és fojtogatták a hazudozó Hírhugó főszerkesztőjét

Egy 40 év körüli férfi támadott rá. Amihez gratulál a Vadhajtások szerkesztősége.Torzsa Sándor, a Hírhugó nevű MSZP-s kampányblog főszerkesztője, amit egyébként a kutya sem olvas annyira gagyi és kamu oldal, hogy lehetne akár Magyarország szarjának is nevezni. A Societas (az MSZP ifjúsági tagozatának) elnöke az Indexnek nyilatkozott a mai incidensről.
Torzsa Sándor / fotó: mszp.hu
Szavai szerint egy 30-40 éves férfi közeledett az MSZP-Párbeszéd sátrához a kezében egy másfél literes üdítős palackkal. A támadó – Torzsa elmondása szerint – “az egyik szocialista kolléganőt elkezdte lelocsolni a palackban lévő piros löttyel”, majd hozzávágta a palackot. A férfi közben hangosan szidta az MSZP-t. Torzsa ekkor lépett oda megvédeni a társát, mire a férfi nekitámadott:“nekem esett, levitt a földre, a kezembe harapott, még most látszik a nyoma. Ezután eldurvult a dolog: a kabátomat a fejemre tekerte, azzal fojtogatott.”A dulakodás két percig tarthatott becslése szerint, ekkor az ott lévő járókelők és a többi szocialista szétválasztotta őket, és leszedte róla. A Hírhugó főszerkesztője értesítette a rendőrséget, és feljelentést tesz a támadó ellen.Mi meg már csak egy kávét kérünk, és hátradőlünk, mert a legaljasabb hazudozó oldal is picikét megtapasztalta, hogy mennyire elege van a magyaroknak ebből a mocskos és aljas hazudozó, gyűlöletkeltő szarból. Index nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató