A svéd lutheránus egyház társadalmi nyomásra sorra föladja a keresztény elveket és erkölcsöket: sokan ezt ünneplik, pedig a folyamat eredménye a tragikus önfelszámolás.
Nyitókép: Örebro Szent Miklós-temploma és Pride-ra járó lelkésze szivárványos szőnyeggel vár mindenkit a nyitottság jegyében
Az északi protestáns egyházak minden liberális álmát beteljesítik. Menetrendszerűen vezetik be az aktuális etikai-kultúrpolitikai változásokat, és nem szólnak vissza.
Magyarországon járt a Svéd Egyház női érseke, ami remek alkalmat nyújtott a legolvasottabb online portálnak, hogy egy „oktassuk ki a hazai közéleti szereplőket társadalmi progresszióból” című interjút készítsen a hölggyel. Antje Jackelén ideális alany: nő, sőt, az első női érsek, „bevándorló” (németből lett svéd), skandináv, progresszív.
Az ellenkezője annak, amit egy keresztény egyházvezető megtestesít ebben a régióban, ez pedig önmagában „érték” – olyannyira, hogy az igazán érdekes, kritikus kérdéseket el is felejtjük feltenni. De erről majd később.
Miért születnek ilyen típusú interjúk? Elsődleges céljuk nem az, hogy megismerjük az alany képviselte intézményt, közösséget vagy az általa is alkotott társadalmat, hanem, hogy elmondassuk vele egyenesen vagy a sorok között:
itthon a szürke és fekete ötven árnyalata között élve satnyulunk,
bezzeg a skandináv utópiában még a keresztények is bezzegebbek – hiszen az égvilágon nem mondanak és nem gondolnak semmi mást, mint egy random liberális a világ körül.
Ők a Bezzegvilág követei, a progresszió megtestesítői, még akkor is, ha egyébként nem is azért látogattak ide, hogy ezt a szerepkört betöltsék, sőt, lehet, hogy az interjút sem ezzel a céllal adták. De azokká lettek kreálva.
Az adott helyzet nagy paradoxona, hogy a liberálisok mai példaképei olyan északi protestáns egyházak, amelyek a közelmúltig államegyházként működtek, vagy egyenesen még mindig azok. Egy ilyen státus hátulütője az önállóság vagy az autonómia hiánya a legfontosabb ügyekben – nem, nem a pénzügyekben, hanem a hitbéli kérdésekben –, ami elsősorban a társadalmi-politikai változások gyors átvételében, az eredeti keresztény tanítás felülírásában ölt testet.
Ahogy „fejlődik” a társadalom, úgy „fejlődik” az egyház is. Ami vulgárliberális nézőpontból progressziónak tűnik – „az egyház reagál a társadalmi változásokra” –, valójában pont egy klasszikus liberális rémálma. Az állam és a többségi társadalom de facto befolyással van egy ideális esetben tartalmilag tőle független intézményre, aminek hatására utóbbi
sorra feladja az eredeti küldetését meghatározó elveket.
Ez egyébként egy izgalmas kérdésköre lehetne egy svéd érseknővel folytatott interjúnak, ha a cél nem valami más volna. Hogyan lehet valóban független egy északi államegyház? Hogyan tarthat ki a keresztény tanítás és értékek mellett a rá nehezedő társadalmi nyomás mellett? Miben és hogyan szabad engedni, mik azok az elvek, amelyeket nem lehet kiárusítani?
Míg a mi tájainkon a kommunisták zárattak be a templomokat és szedtek le feszületeket, addig Svédországban a stockholmi leszbikus püspökasszony vitetné ki a kikötői templom keresztjeit, mert azok távol tartják a muszlimokat. Ez a mondat nem egy abszurd drámából vagy egy '80-as évekbeli olcsó amerikai vígjáték forgatókönyvéből mászott elő, hanem a skandináv valóság produkálta, ám a svéd érseknővel folytatott interjúban nem kerül elő. Kihagyott ziccer.
Az Antje Jackelén által legnagyobb keresztény kihívásoknak nevezett klímaváltozás és digitalizáció mellett
Svédországban a gyerekek bő fele házasságon kívül születik, amivel ötödikek az EU aktuális rangsorában, vajon erről mi a véleménye egy keresztény egyházfőnek? Mit tesz a negatív folyamatok visszafordítása érdekében, egyáltalán, a pusztuló jegesmedvék és a mesterséges intelligencia fenyegető megjelenése mellett ezt még problémaként tartja számon? Hogy olyan kérdéseket már ne is feszegessünk, hogy a sola scriptura talaján álló svéd protestáns egyház mégis a Biblia melyik passzusából vezette le a melegházasságot és az abortusz támogatását?
Az érseknő szerint a melegházasság támogatása után és az egyház nem tűnt el. „Nem az történt, hogy tömegesen elhagyták volna az emberek az egyházat, épp ellenkezőleg: korábban veszítettünk el híveket, mert úgy ítélték meg, hogy nem vagyunk elég befogadóak a meleg párokkal, és nem követjük a krisztusi szeretet-parancsot ezen a téren” – véli.
Elég egy pillantást vetni a hivatalos svéd statisztikákra, s láthatjuk,
az érseknő állításainak bizony a fele sem igaz.
Míg Svédország lakosainak száma folyamatosan nő, a lutheránus hívek száma és aránya csökken.
Ez persze a nyugati világ más országaiból is ismert tendencia: a gond az, hogy a társadalmi progressziónak megfelelni akaró egyházak belülről, tartalmilag üresednek ki.
Nincs ugyanis az a fokú felekezeti modernitás, amivel meg lehet felelni a 21. századi liberális elvárásoknak.
Egy egyházkritikus – valójában hitellenes – liberális nem azért nem jár templomba, mert ott nem ismerik el a melegházasságot, hanem mert nem akar, mert nem hívő. Így akármennyire is próbál az egyház ehhez a csoporthoz igazodni, megnyerni sosem fogja, ellenben elveszti kitartó híveit – azokat, akik egyszerűen azt várják el tőle, hogy következetes legyen és ugyanazt a krisztusi igazságot hirdesse holnap is, mint amit tegnap.
Forrás: Mandiner.hu
