2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Manfred Weber: A nacionalisták az ellenségeink!

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje a május végi európai parlamenti választásokon kedd este Athénban ismertette kampányprogramját, és harcot hirdetett a nacionalisták ellen. A német Keresztényszocialista Párt (CSU) politikusa a görög konzervatív Új Demokrácia ellenzéki párt képviselői előtt az EPP utóbbi évtizedekben elért eredményeit méltatta.

Mint mondta, erre a jövőben is számíthatnak az emberek. A veszély szerinte máshonnan fenyeget:

"A nacionalisták az ellenségEINK, akik ellen 2019 harcolunk kell".

Az EPP csúcsjelöltje azt mondta, a populizmus jelenti a problémát, és az, hogy mindez hová vezet, Görögországban is tapasztalható. Ezzel összefüggésben Alekszisz Ciprasz görög kormányfőt és az általa vezetett radikális baloldali Sziriza kormánypártot említette, akik hangzatos ígéreteket tettek, de sosem teljesítették őket.

Weber, aki Jean-Claude Junckert követheti az Európai Bizottság elnöki tisztében, bizakodó volt az őszi görögországi választásokkal kapcsolatban is, és reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki Új Demokrácia elnöke, Küriakosz Mitszotakisz, akinek pártja jóval a Sziriza előtt áll a közvélemény-kutatásokban, átveheti a kormányrudat Athénban. Görögországban várhatóan októberben rendeznek parlamenti választásokat.

Weber beszélt Törökország esetleges európai uniós tagságáról is, amit határozottan elutasított.

"Törökország sosem lesz az EU tagja"

- jelentette ki még a délután folyamán újságíróknak.

Mindez nem jelenti a kapcsolatok megszakítását Ankarával, de - mint fogalmazott - "őszintének kell lennünk egymással". Weber kampányprogramjában az áll, hogy Törökország egyre inkább eltávolodik az európai értékektől, s ezért az uniós tagság már nem merül fel számára lehetőségként.

Az EPP csúcsjelöltje programjának további pontjait is örömmel fogadták Athénban. Ezek a többi között olyan elemeket tartalmaznak, mint ötmillió új munkahely teremtése, az EU-bürokráciájának karcsúsítása, "a rák elleni harc mestertervének" kidolgozása, illetve az eldobható műanyag termékek betiltása.

A bajor politikus emellett követelte azt is, hogy az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) tervezett megerősítése tízezer katonával ne csak 2027-re valósuljon meg, hanem legkésőbb 2022-ig történjen meg.

Weber szerdán utazik tovább az afrikai spanyol exklávékba, Ceutába és Melillába, hogy ezzel is hangsúlyozza politikai blokkja elkötelezettségét az illegális bevándorlás megfékezésére.

Weber a nap folyamán az AP amerikai hírügynökségnek is adott interjút, amelyben a többi között Nagy-Britannia uniós kiválásával (Brexit) kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy személyesen nagyon örülne, illetve üdvözölné is, ha az Egyesült Királyság mégis a maradás mellett döntene. Ugyanakkor hangsúlyozta: a végső döntés a Brexitről a britek kezében van.

A több konzervatív politikai erőt tömörítő EPP-vel összefüggésben Weber elmondta: továbbra is kész arra, hogy búcsút intsen olyan tagpártoknak, amelyek nem osztják az európai integráció elmélyítésével kapcsolatos elképzeléseket.

"Az EPP ... közös elképzeléseken alapuló értékek pártja. Ez azt jelenti mindannyiunk számára, hogy aki nem osztja a jövő egyre integráltabbá váló és egyre ambiciózusabb Európájának eszményét, az többé már nem lehet sorainkban" - jelentette ki Weber, miután látogatást tett a dél-görögországi Nemea ókori templomában.

Weber legjelentősebb riválisa az európai bizottsági elnök tisztségéért folyó választási versenyben Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, az európai szocialisták csúcsjelöltje.

Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató