2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Troll: Bangóné és társai hozzák el az újabb kétharmadot

Az ilyenek, mint amilyen Gyurcsány és Bangóné is, hozzák majd el a Fidesz-KDNP számára a negyedik kétharmadot 2022-ben - jelentett ki a Hír TV Troll című műsorában Boros Bánk Levente. A Médianéző ügyvezetője szerint az ellenzéki politikusok ennyit tudnak, nagyot mondani a hírekbe kerüléshez. Erről láthattunk egy saját készítésű werkfilmet is tavaly decemberben.
Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője Bangóné Borbély Ildikó pénteki ATV-s szereplését úgy kommentálta: az MSZP-s politikusnak lett volna ideje végig gondolni, hogy mit akar mondani. Megdöbbentő kommunikációs szempontból, hogy élő adásban lepatkányozta a nem rájuk szavazókat a szocialista képviselő. Ismerjük a karaktert, ez a nő nem normális a szó politikai értelmében.„Láttuk az MTVA-ban készült werkfilmjüket” – idézte föl a tavaly decemberi eseményeket Boros Bánk Levente. Szerinte Bangónének semmilyen politikai érzéke nincsen.
"Annyit tudnak, hogy minél nagyobbat kell mondani, mert akkor a képernyőre, a címlapokra lehet kerülni"
- fogalmazott. Csakhogy egy jó politikusnak ismernie kell a határokat - hangsúlyozta. Az, hogy maguk között egyébként mindenkit, akik nem rájuk szavaztak patkánynak gondolnak, az drámai - tette hozzá. Az ilyenek, mint amilyen Gyurcsány és Bangóné is, hozzák majd el a Fidesz-KDNP számára a negyedik kétharmadot 2022-ben - emelte ki.
https://www.youtube.com/watch?v=SSzzxOMeAI0

Forrás: HírTV

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató