2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A ramadán miatt elmarad egy iskolai fesztivál Németországban

Egy aschaffenburgi iskola úgy döntött, hogy a ramadán miatt elhalasztja az iskolai fesztivált.

Az iskola azt szeretné, ha mindenki részt vehetne a fesztiválon, azonban a muszlimok most tartják a ramadánt, ami ezt nem teszi számukra lehetővé, ezért az oktatási intézmény úgy döntött, hogy inkább elhalasztják az ünneplést – írja a Junge Freiheit. A szülőket levélben világosították fel a helyzetről, az írás pedig elkezdett keringeni a közösségi médiában. Az iszlám böjt június 4-én ér véget, így a nyár folyamán sor kerülhetne a partira, de valószínűleg inkább a következő szemeszterre halasztják.

A lap megkereste az iskolát, hogy a közösségi médiában keringő levél igaz-e. Az iskola egyik alkalmazottja közölte, hogy nem adhat felvilágosítást, csak az iskola vezetősége jogosult erre. Ők azonban nem szólaltak meg az ügy kapcsán, ám az iskola honlapján a „dátumok” menüpont alatt közzétették, hogy szervezési okok miatt a fesztivált elhalasztják.

2017-ben egy bautzeni iskola annak kapcsán került az újságok címlapjára, hogy a diákokkal egy migránsközpont meglátogatását tervezték, és arra kérték őket, hogy húzzanak hosszú ujjú pólót és hosszú nadrágot, mivel a muszlimok a ramadán alatt nem láthatnak fedetlen testrészt.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató