2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

A terrorista Ahmed pert vesztett, kénytelen elviselni, hogy "megsértették jó hírnevét"

Jogerősen is elutasította a bíróság a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed Hamed keresetét, amelyben a férfi annak megállapítását kérte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a nemzeti konzultációban szereplő egyik kijelentéssel megsértette a jó hírnevét.

Az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyva a Fővárosi Ítélőtábla szerdán elutasította azt a keresetet, amelyet a röszkei terroristaként elhíresült Ahmed Hamed a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben nyújtott be. A jogerős döntés értelmében a szír férfinek 15 napon belül meg kell fizetnie az alperesnek kétszázezer forint plusz áfa ügyvédi munkadíjat, valamint hatszáznegyvenezer forintnyi fellebbezési illetéket.

Ahmed Hamed 2018 februárjában azzal fordult a bírósághoz, hogy az úgynevezett Soros-terv kapcsán indított nemzeti konzultációban szereplő egyik megállapítás úgy szólt: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H. a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték.”

Hamed – akit azóta társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt jogerősen is elmarasztaltak – azt kifogásolta, hogy a konzultációs kérdőív szerint elítélték, ám ekkor még csak nem jogerős ítéletet hirdettek az ellene folyamatban volt büntetőperben. A szír férfi a jó hírnevének megsértése miatt perelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, s a kézbesített konzultációs kérdőívek alapján összesen nyolcmillió forintnyi kártérítést követelt.

A Fővárosi Ítélőtábla – mint az a jogerős verdikt indoklásában elhangzott – semmilyen indokot sem talált elsőfokú ítélet megváltoztatására, vagy hatályon kívül helyezésére. A táblabíróság kimondta, hogy bár a konzultációban fel kellett volna tüntetni, hogy az Ahmed Hamed elleni ítélet nem jogerős, ám a szír férfi társadalmi megítélésében a szöveg azon része meghatározó, hogy kövekkel dobálta a magyar határt védő rendőröket. Márpedig ezt a tényt a férfi jogi képviselői soha nem kifogásolták a tárgyalás során.

https://www.youtube.com/watch?v=e4TkICsiiEg

Mint ismert, Hamed 2015. szeptember 16-án részt vett a röszkei határátkelőnél kitört zavargásokban, és erőszakkal fenyegetve, köveket dobálva próbálta rávenni a rendőröket, hogy engedjék be Magyarországra az ott összegyűlt migránsokat. A férfit ezért ötéves börtönbüntetésre ítélték és kiutasították az országból. Hamed jelenleg idegenrendészeti őrizet alatt áll, amelynek határidejét a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal indítványára július 17-ig hosszabbították meg.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató