2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Úrvacsorás istentiszteletet tartottak a reformátusok a Nagytemplom előtt

Ünnepi nyilatkozatot fogadott el a Magyar Református Egyház közös zsinata pénteken a debreceni Református Nagytemplomban, a dokumentumot szombaton a református egység napjának nyitóünnepségén – Fekete Károly tiszántúli püspök igei köszöntője után – ismertette Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke.

A nyilatkozat úgy fogalmaz: “Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. (…) Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk”.

A dokumentum megemlékezik arról, hogy az egység kimondása óta eltelt évtizedben szorosabbra fűzték az egyházkerületek kapcsolatait, közösen végezhették “a misszió, a diakónia és a tanítás szolgálatát”.

A nyilatkozat szerint

tovább dolgoznak a lelkészképzés követelményeinek egységesítésén, elősegítik a magyar református diaszpóra szervezett tudományos kutatását, segítő kezet nyújtanak egymásnak természeti csapások és váratlan katasztrófák esetén, és testvéri szolidaritást vállalnak a magyar és más nemzethez tartozó, szükséget szenvedő keresztyén közösségekkel.

A közös zsinat résztvevői elkötelezték magukat arra, hogy igyekeznek “az evangélium hirdetésével, a közjóért való fáradozással és minden ember iránti szolgálattal, az igazságot szeretetben követve Isten nevének dicsőséget szerezni”.

A református Nagytemplom előtt Kossuth téren délután úrvacsorás istentisztelettel folytatódik az egész napos programsorozat, vasárnap délelőtt pedig a református templomokban ünnepi istentiszteleteket tartanak.

 Forrás: Debreceninap.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató