Vadhajtások

Márki-Zay teljesen bekattant: fideszes vezetőket buzizott le

A kormánypártok szimpatizánsait, szavazóit pedig megint nagyon ostobának minősítette. Szintet lépett a gyűlölködésben a celeb pártelnök-polgármester.

 

Nem is olyan burkoltan fideszes vezetőket, vezető politikusokat buzizott vasárnapi, az Amerikai Egyesült Államokból sugározott Facebook-bejelentkezésében Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke elmondása szerint a homofóbia elleni világnak kapcsán feltett nézői kérdés kapcsán fejtette ki véleményét a témában, mely röviden összefoglalva a következő:

a Fideszben sok a buzi, akiket „másságukkal” tulajdonképpen „zsarolnak”, hogy végrehajtsák Orbán Viktor (és Putyin) akaratát.

De nézzük, hogyan is jutott el ideáig a másfél hete a tengerentúlon haknizó celeb pártelnök-polgármester!

Márki-Zay először arról beszélt, a homoszexuálisok jogosan aggódnak, hogy Orbán Viktor illiberális államában „bármikor áldozatai lehetnek egy gyűlöletkampánynak”. Érdekes módon szerinte többek között az utal erre, hogy a Fidesz erőteljesen fellép a genderpolitika ellen, azaz a Soros-egyetem és az Akadémia elleni intézkedések „megnevezett oka a gender studies volt”.

„Nagyon érdekes egyébként, hogy ez a Fidesz egyébként számos nagyon komoly pozícióban lévő ember esetében a saját soraiban állítólag éppen homoszexuálisokat is tartalmaz. De én tudok olyan iskolaigazgatót, tudok olyan oktatási vezetőt, tudok olyan nagyon magas pozícióban lévő fideszes politikust, akikről meglehetősen köztudott, hogy ők homoszexuálisok”

– fejtette ki. Hozzátette gyorsan: egy nem illiberális, hanem egy valóban demokratikus jogállami, európai és nyugati értékrendet valló országban „ezzel semmilyen problémám nincs, ők ez nyíltan felvállalhatják”.

Úgy folytatta:

„Énnekem a problémám a Fidesszel nem az, hogy nagyon sok homoszexuális ember van a Fideszben, hanem az, hogy […] ezeket az embereket a mai rendszerben zsarolni tudják azzal, hogy az ő legféltettebb privát magánéleti titkait elárulják…”

Márki-Zay szerint tehát a Fidesz „a homoszexuális beállítottságot zsarolásra használja”.

„Számos olyan ember lehet a Fideszben, nagyon magas pozícióban is, akiket ezzel folyamatosan tudnak zsarolni, és ezért a lehető legtörvénytelenebb, leggusztustalanabb, legfelháborítóbb cselekedetekben is végrehajtják Orbán Viktor vagy Putyin akaratát”

– hallottuk tőle.

A továbbiakban üzent is „a Fidesz nagyon sok olyan tagjának, akikről azt lehet hallani, hogy homoszexuális”: egyrészt rendkívül tisztességes és bátor dolognak tartja, ha valaki elismeri azt, másrészt azért küzd, hogy „az Orbán Viktor utáni Magyarországon” senkit se érhessen bántalmazás, megfélemlítés és zaklatás szexuális orientációja miatt.

A fideszes politikusok legkevésbé sem diszkrét buzizását követően Márki-Zay a kormánypártok támogatói, szavazói, szimpatizánsai felé fordult – őket sem hagyta ki a „szórásból”. Egy kommentelője azt kifogásolta, hogy egy Facebook-posztjában miért minősítette „ostobának” a fideszes szimpatizánsokat, akik szerint pártjuk bevándorlásellenes.

A celeb politikus először úgy próbált magyarázkodni, hogy nem a fideszes szavazókról beszélt, hanem „hanem azokról az ostoba emberekről, akik valóban elhiszik azt, hogy Fidesz bevándorlásellenes. Ezt tényleg csak a legtájékozatlanabb emberek gondolják”. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte „Budapesten egy-egy építkezésen a lakások jelentős részét migránsok veszik meg”, illetve „csak a Fidesz telepít bevándorlókat Magyarországra, valószínűleg százezres nagyságrendről beszélünk”, köztük „orosz bűnözőket, maffiózókat, arab terroristákat hoztak be Orbánék.”

„Aki ezen tények ellenére azt gondolja, hogy a Fidesz bevándorlásellenes, az valóban ostoba vagy rendkívül tájékozatlan. Az egyetlen bevándorlásszervező, bevándorláspárti, migránspárt, embercsempész szervezet Magyarországon a Fidesz. Aki ezt nem ismeri fel, ne haragudjon, ott mégiscsak azt kell mondjam, hogy az vagy teljesen tájékozatlan vagy teljesen ostoba. És itt nem a Fidesz-szavazók egészéről beszélek […]”

– vágta orrba virtuálisan mégiscsak a kormánypártok szimpatizánsait.

Hozzátette még, szerinte sokan azért támogatják a Fideszt, mert félnek – alaptalanul – Gyurcsány visszatérésétől, vagy egyetértenek a keleti nyitással. A külhoni magyarok pedig annyira

„hálásak a magyar útlevélért, hogy ők folyamatosan a Fideszre fognak szavazni, akkor is, ha a Fidesz nyilvános kivégzéseket fog rendezni Budapest főterén. Vannak ilyen csökönyös, megragadt emberek is. De sajnos aki azt hiszi, hogy a Fidesz bevándorlásellenes, az kimondottan ostoba”

– tette fel a koronát vasárnapi teljesítményére Márki-Zay Péter, aki tengerentúli, kétrészes, bő egyórás élőzésével páratlan bravúrt hajtott végre: gyűlöletpolitikájának céltáblájává tett a kormánypártok lebuzizott politikusait és ostobának minősített szavazóit is.

Nyilván a szeretet hatalmának jegyében.

Forrás: Promenad.hu