Vadhajtások

Radikális muszlimok tartják rettegésben a rabokat Nagy-Britanniában

Megdöbbentő jelentést közölt a brit igazsáügyi minisztérium.

Egy nemrég publikált (június 6.) igazságügyi minisztériumi jelentés szerint az iszlám radikalizmus melegágya lett a brit büntetés-végrehajtási rendszer. A felmérést a legszigorúbb brit börtönökben (3 db) készítették, és kiderült: az elítélt muszlimok (akik között rengeteg szélsőséges iszlamistát találhatunk) mindent megtesznek annak érdekében, hogy cellatársaikat áttérítsék az iszlámra.

Muszlim szélsőségesek, akiket terrorcselekmények elkövetése, illetve azzal kapcsolatos bűncselekmények miatt ítéltek el az Egyesült Királyságban, kulcsfontosságú pozíciót töltenek be azokban a bandákban, kik legfőbb céljukként “az iszlám hit terjesztését” tűzték ki.

Rabtársaikat vegzálják, kényszerítik az iszlám vallás szabályainak betartására – az imáktól kezdve a “helyes” étkezésig.

A tárca jelentése kitér arra is: a jól szervezett muszlim bandák hatalmas biztonsági kockázatot jelentenek a brit társadalomra. Az a kapcsolati háló, amely a büntetés-végrehajtási intézetekben spontán módon, illetve ebben az esetben kényszerítés útján kiépül, a szélsőségesek szabadulása után is fennmarad.

Forrás: 888.hu

RSS
Twitter
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial