2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Szétszedi egymást az ellenzék: Puzsér nekiment Gyurcsánynak és Olgának

Miután pár napja - magához képest - egy meglehetősen visszafogott posztban reagált az újabb ellenzéki főpolgármester-jelöltek felbukkanására az előválasztásból kiszálló Puzsér Róbert, vasárnap már a szokásos stílusában tett közzé bejegyzést. Az immár (a Jobbik és az LMP kihátrálásával) független jelölt úgy látja, Gyurcsány Ferenc és Kálmán Olga polgárháborús valóságshow színterének szánják Budapestet,- írja az Origo.
Mint írásából kiderült, sokáig azt hitte, hogy Gyurcsányék - az akkor még a Momentum mellett a Demokratikus Koalíció támogatását is élvező - Karácsony Gergely érdekeit védik, csakhogy időközben kiderült, csupán "a menetrend szerinti csodaváró hangulatot biztosították az előválasztáshoz tényleges jelöltjük, Kálmán Olga számára". Puzsér kifogásolta, hogy Karácsony ígérete ellenére folyamatosan kihátrált az online szavazás támogatásából, mert azt hitte, "szövetségesei" az ő esélyeit védelmezik.Már hetek óta fenték rá a késüket, melyet pénteken a hátába mártottak - értékelte a helyzetet Puzsér, aki szerint minden úgy alakult, ahogy Gyurcsány Ferenc akarta. "Sem a Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor, sem az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely nem számíthat az elektronikus szavazatokra, sikerült annyira megnehezíteni az internetes voksok leadását, hogy személyesen szavazni már lényegesen egyszerűbb" - tette hozzá. Puzsér szerint az online szavazás ellehetetlenítésével az előválasztás végeredménye nem azt fogja mutatni, kit szánnak az ellenzéki választók Tarlós István kihívójának, hanem azt, hogy melyik ellenzéki párt hívei a legaktívabbak.
 Forrás: Origo
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató