Vadhajtások

Gazdag István: Fehér genocídium

…A jelenleg uralkodó liberális axióma szerint a fehérek elnyomók, a színes bőrűek elnyomottak, de emberfajok nem léteznek, viszont a faji sokszínűség (diverzitás) nevében ünnepeljük a különbözőségünket, mert mindnyájan egyformák vagyunk, ezért kell megszüntetni a különbözőséget a nem létező emberfajok összekeverésével, de csak a fehér országokban. Ennek szellemében elárasztják a fehér országokat színes bőrűek millióival. Asszimilációs-integrációs törvényeket hoznak, amelyek korlátozzák a fehéreket abban, hogy saját (kizárólag fehér) államaik, városaik, településeik vagy iskoláik legyenek…

A sokszínűség megvalósulását elősegítő intézkedéseket hoznak a fehérek helyettesítésére az iskolákban, az egyetemeken, a munkahelyeken. Az általános rasszkeveredést reklámozzák, az ellenzőit pedig démonizálják. „Gyűlöletbeszéd” címén büntetendőnek nyilvánítják a fehér genocídiummal szembeni verbális ellenállást. A fehéreket dehumanizálják azzal, hogy kiváltságos társadalmi konstrukciónak nyilvánítják őket, akik nem érdemelnek védelmet.

Történelmüket démonizálják, miközben a színes bőrűekét kanonizálják. Tagadják a fehérellenes, rasszista gyűlölet-bűncselekmények létezését, leplezik ezek riasztóan magas számát. Elhallgattatják, zaklatják, fenyegetik, állásuktól megfosztják, démonizálják, dehumanizálják, stigmatizálják, kiközösítik, szociálisan-egzisztenciálisan ellehetetlenítik, szellemi gettóba zárják és/vagy fizikailag bántalmazzák azokat, akik bírálják az előbbi rendelkezéseket.

A fehérek megritkítását (és a fentiek révén végső soron kiirtását) célzó, általános ideológiai, politikai, oktatási, mediatikus és propagandaoffenzíva elsősorban a fehér férfiak ellen irányul, mert genetikai és szociálantropológiai okokból ők valamivel kevésbé hajlamosak és hajlandóak megbarátkozni lecserélésük és kisemmizésük történelmi perspektívájával, mint a minden- és bármi áron való túlélésük érdekében sokkal kompromisszumkészebb nők.

Nem véletlen, hogy ez utóbbiak alkotják a „refugees welcome” kampányok fanatikus és hisztérikus törzsgárdáját, ahogyan az sem, hogy különböző felmérések szerint főleg közülük kerülnek ki a szocializmus, a gondviselő állam, az egalitarizmus (vagyis a társadalmi élősködés), valamint az etnikai, nemzeti és országhatárok teljes megszüntetését eredményező világkormány támogatói.

A fehér férfiak mentális kasztrálásához „mérgezőnek” nyilvánítják és tilalmazzák a férfiasság megnyilvánulásait, még az olyan természetes és ösztönös gesztusokat is, mint például az állva vizelés vagy a szétterpesztett lábbal való ülés a tömegközlekedési eszközökön (manspreading).

Nyugaton az elsöprő többségükben baloldali és liberális beállítottságú nők uralta közép- és felsőoktatásban feminista és feminin bétahímtenyésztés zajlik, sőt már az óvodában is transzvesztita nőimitátorok szerepeltetésével (Drag Queen Story Time) népszerűsítik a kicsik körében a különböző nemi elferdülések (LGBTQ) képében megjelenő „másságot”. A kulturális életet, a médiát, a mozit, a reklámokat elárasztó és a köztereken is zabolátlanul űzött (Pride-felvonulások, plein-air performanszok, toleranciaszeánszok stb.) agresszív gender- és homopropaganda egyértelműen arra irányul, hogy − etnikai és nemzeti azonosságtudatuk lerombolásán túlmenően − a fehérek közül minél többen elveszítsék nemi identitásukat is, és végül már azzal se legyenek tisztában, hogy fiúk-e vagy lányok.

Ez azért már túlzás, gondolhatják szkeptikus olvasóim. Igen? Akkor most jöjjenek a tények.

Egy friss felmérés szerint minden tizedik francia nem tudja egyértelműen eldönteni önmagáról, hogy melyik nemhez tartozik. Arányuk a 18–44 évesek körében 14 százalékra nő, tehát minél fiatalabb valaki, annál kevésbé biztos a saját nemiségében, nyilvánvalóan az említett propaganda hatására. (Ni homme ni femme : 14% des 18-44 ans se disent « non-binaires », nouvelobs.com, 2019. március 28.) Biztosra vehető, hogy a hagyományosan homofil tendenciájú angolszász és az évtizedek óta feminista diktatúrában sínylődő skandináv országokban jóval magasabb lehet a nemileg némileg hibbantak aránya. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az Egyesült Államokban rekordszintre nőtt a szexuálisan absztinens fiatalok száma, különösen (jellemző módon!) a 18–29 éves férfiak körében. Az ehhez a korcsoporthoz tartozók 28 százalékának az életéből 2018-ban teljesen hiányzott a lepedőakrobatika. (The share of Americans not having sex has reached record high, washingtonpost.com, 2019. március 30.) Erre ugyan nem tért ki külön a felmérés, de lefogadhatjuk, hogy a tavaly szűzen maradt amerikai fiatal férfiak elsöprő többsége fehér volt, más felmérések szerint ugyanis a helyi fekete és latinó fiatalság körében általános jelenség a korai szexuális élet, a promiszkuitás és a tinédzserterhesség.

Ami pedig a „fejlett” nyugatiak szexuális orientációját illeti, manapság minden huszadik kanadai a saját neméhez vonzódik, a 18–34 éves korosztály tagjai közül pedig már minden tizedik (2012). A német felnőtt férfiak 86, a felnőtt nők 82 százaléka mondta magát kizárólagosan heteroszexuálisnak (2016). Ugyanezek aránya a francia felnőtt férfiak körében 86, a felnőtt nők körében 93 százalékos (2014). Párizsban viszont minden ötödik férfi homo- vagy biszexuális (2016). A brit felnőtt férfiak 82 és felnőtt nők 80 százaléka tartja magát kizárólagosan heteroszexuálisnak, akiknek aránya a 16–22 éves fiúk körében 73 százalékra csökken, vagyis minden negyedik ilyen korú brit fiú homo- vagy biszexuális (2017).

A haladás tehát e tekintetben feltartóztathatatlan. Azért is, mert a véleménydiktátor kozmopolita klikk szemében a jövő ideális embertípusa a fajilag és nemileg skizofrén, hermafrodita mesztic, vagyis egy antropológiai torzszülött, és mint ilyen, a heteroszexuális fehér férfi ontológiai ellentéte. Ezek után nem csoda, hogy mára a fehér férfi vált Amerika leggyűlöltebb társadalmi csoportjává. (White males are the most hated group, psychocentral.com, 2018. november 24.) Már csak az kell, hogy törvényen kívül helyezzék őket, amíg egyetlen túlélő marad belőlük, akit majd klónoznak és emberparkban mutogatnak, hogy az utolsó „díszpéldány” örökre megmaradjon az eljövendő szép új világban. Miért is? Pusztán a szörnyűséges múlt elrettentő mementójaként.

Forrás: Demokrata