„Önök bűnösök” – fogalmazott, és azt rótta fel, hogy a Viking svájci tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le a dunai hajózás profitját. Szóvá tette, hogy a baleset után kiengedték az országból a svájci hajót. Azt firtatta, ki adott engedélyt a svájci hajó távozására, egyetértett a döntéssel, terveznek-e vizsgálatot, változnak a dunai hajózási szabályok?

Orbán Viktor úgy reagált: 30 éve teljesít szolgálatot a magyar Országgyűlésben, de ennél ízléstelenebb hozzászólást még egyszer sem hallott. Hozzátette: minden kérdést – beleértve a részvétnyilvánítást is – a baleset másnapján a dél-koreai elnökkel megbeszélt.

Kiemelte: a tragédia az egész országot megrázta, komolyan kell venni, hogy az áldozatok a vendégeink voltak, ezért helyes, ha szívünkben gyászoljuk és majd emléket is állítunk nekik.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a Hableány hajó kiemelési munkáiban 498-an vettek részt, néhányan az életüket is kockáztatva végezték munkájukat. Köszönet jár a mentésben résztvevőknek, példaértékű helytállásuk minden tiszteletet megérdemel – fűzte hozzá. Jelezte: a hatóságokat mindenre kiterjedő alapos vizsgálatra utasította, ennek a végeredményét várja.

Szabó Tímeát az elnöklő Latorcai János többször is figyelmeztette, mint kiemelte: az ellenzéki politikus a tragédiából, a gyászos eseményből politikai tőkét akar kovácsolni.