Vadhajtások

Földi László: A politikailag korrekt torzításmód

„Jól kivehetők a megoldási technikák, amelyekkel egyre nagyobb befolyásra akarnak szert tenni a jóhiszemű, de politikailag képzetlen emberek fölött. A műveletük lényege: jogi fedezet mögé bújva, fedett, kettős szereppel felruházott szervezeteket, megnevezésük szerint nem kormányzati szervezeteket, úgynevezett NGO-kat hoznak létre, hogy beépülhessenek a társadalom minden egyes szervezeti egységébe. Különös tekintettel a céljaikat ellenző vagy kétségbe vonó rendszerekbe…

Jogi fedezet, fedett hálózat és beépülési akció. Mindez majdnem teljes egészében kimeríti az operatív módszerek fogalomkörét, de egyértelműen a titkosszolgálatok megoldásaival szinkronizál. Titkos­szolgálati tapasztalatból tudom, hogy egy jól felépített fedett művelet ellen nehéz – ha úgy tetszik, lehetetlen – védekezni legális, törvényes játékszabályokkal.

A háttérerő csak addig feszíti a húrt, amíg jogászai fedezni tudják, biztosítva a törvényi kiskapukat egy esetleges eljárás kivédésére, miként nehéz valamit is kezdeni az NGO-k másodszándékú tevékenységével szemben is.

A CEU ügyében is látható volt, hogy a törvényi feltételeknek nem megfelelő oktatási intézmény bezárása, illetve törvényes működésének elérése milyen kínlódva folyt és folyik. Ráadásul a félrevezetett közvélemény mögé bújva gondolják a magukat a világ urai­nak tekintők, hogy ők tulajdonképpen – felsőbbrendűségük okán – a törvények fölött állnak, és felülírják a többségtől megkövetelt szabályokat.

Mindazonáltal módszereik közül a legkárosabb és legveszélyesebb a beépülés technikája. A perspektivikus, hosszú távú érdekképviselet biztosítása azzal, hogy az ellenfél soraiba telepít látszólag a fogadó félhez lojális személyeket.”

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó:

Földi László előadása | Migráció-aktuálpolitika | Live

Földi László előadása – Hadiállapotban Európa alszik | Népvándorlás és háttérhatalom szakértő szemmel