Vadhajtások

Alex Soros azt várja, hogy Magyarország ismét demokratikus legyen

Alex Soros, Soros György fia a CEU diplomaosztóján tartott beszédet, írta meg a hvg.hu. A kis Alex többek közt azt mondta:

azért vagyok itt, hogy elismerésemnek adjak hangot a CEU egész közössége számára mindazért, amit ki kellett állnia.

Többször utalt beszéde során az egyetem bécsi költözésére, mondván, „bár a magyar kormány azt állította, a CEU döntése volt, hogy elköltözik Budapestről, de ez egyszerűen nem igaz! A CEU-t betiltották és ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról.”

Alex Soros kitért a Magyar Tudományos Akadémia hisztijére is, szerinte a lehető legrosszabb történik épp az MTA-val, és akik ezt okozzák, megúszhatják mindezt. Soros György fia úgy véli, szégyen, hogy a többi európai ország szó nélkül tűri az eseményeket.

Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet

– mondta Alex Soros, aki megjegyezte, hogy alig várja a napot, amikor újra demokratikus ország lesz Magyarország. Egyúttal biztosított mindenkit arról, hogy a CEU-t nem győzték le, sőt,

Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Ennek biztosítása céljából feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét.

Forrás: 24.hu nyomán