2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

A lengyelországi IKEA már diszkriminálja a katolikusokat

Meglehetősen furcsa történetbe keveredett a lengyelországi IKEA. A cég ellen ügyészségi vizsgálat indul, vezető kormánypolitikusok pedig bojkottot emlegetnek, miután a vállalat kirúgta egyik alkalmazottját, aki a "melegek" jogai melletti kiállásukat kritizálta – írta a Bloomberg. Az elbocsátott dolgozó, Tomasz K. a TVP Info hírcsatornának azt mondta: azután váltak meg tőle, hogy nem volt hajlandó kitörölni egy kommentet a belső levelezésről, amelyet egy LGBT-mozgalmat támogató céges rendezvény alatt posztolt.

Tomasz szerint a kommentben a Bibliából idézett, és annyit írt:

„azért vettek fel, hogy bútorokat adjak el, de én katolikus vagyok, és ezek nem az én értékeim”.

A férfi tehát azt állítja, hogy nem szidalmazott senkit és nem tett semmi törvénysértőt, csak kiállt értékei mellett, mégis kirúgták. Az IKEA szóvivője közleményében azt írta, hogy céges kultúrájuk a „szabadságon, tolerancián és az alkalmazottaik iránti tiszteleten alapul”, és lépniük kell, amikor úgy látják, hogy az alkalmazottaik méltósága veszélybe kerülhet. Tomasz K. posztja pedig pontosan ilyen volt. A lengyel közvélemény azonnal felkapta az esetet, és a kormány is közbelépett: az ügyészség már be is jelentette, hogy vizsgálatot indít a svédországi cég ellen. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy ha a vizsgálat ezt megerősíti, az eset azt példázza, hogyan diszkriminálják a külföldi vállalatok azokat, akik nem osztoznak az értékítéletükben.

„Ez elfogadhatatlan és botrányos”

– jellemezte a történteket a politikus. A minisztérium parlamenti államtitkára, Patryk Jaki jogi segítséget ajánlott fel az elbocsátott férfinak, és bojkottra szólított fel az IKEA ellen, ha bebizonyosodik, hogy a cég diszkriminálja a katolikusokat. Az IKEA 1991-ben nyitotta meg első áruházát Lengyelországban, ma már több mint egy tucat gyára is van az országban, ahol körülbelül 4000 különböző terméket készítenek a nemzetközi piacra.

Forrás: HVG

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató