Vadhajtások

Háború Európáért: Orbán megírta levelét – a Soros-katona, Timmermans jelöltsége elfogadhatatlan

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Frans Timmermans kerüljön az Európai Bizottság élére, ugyanis a szociáldemokrata csúcsjelölt Soros György embere – reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek az Origo azon értéselülésére, amely szerint a brüsszeli elit azzal próbálkozik, hogy Frans Timmermanst tegyék meg az EB elnökének,- írja a Pestisrácok.hu

Kovács Zoltán azt MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: “a most kimenőben lévő Juncker-bizottság alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans Soros György embere”.

Ha őt tennék meg a bizottság elnökének, akkor nyilvánvalóan Soros György bábja kerülne a bizottság élére, akin keresztül Soros György érvényesíteni tudná mind a bevándorlásban, mind a pénzügy- és gazdaságpolitikában a saját érdekeit

– mondta. Kovács Zoltán kijelentette: teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják ezt a javaslatot, és Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy megakadályozza egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztét. Az Origo vasárnap írt arról, hogy brüsszeli forrásokból úgy értésült: “a brüsszeli elit valóban azzal az elvtelen kompromisszummal próbálkozik, hogy a szocialista Frans Timmermanst az Európai Bizottság, a néppárti Manfred Webert pedig a sokkal súlytalanabb Európai Parlament elnökének teszi meg”. A lap információi szerint “a tagállamok háborognak, miközben Soros közvetlen emberét pozícióba tolva próbálja meg minden eddiginél magasabb szintre emelni befolyását Európa ügyeiben”.

AZ ORIGO INFORMÁCIÓI SZERINT LEVELET ÍRT MA DÉLUTÁN ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK JOSEPH DAULNAK, AZ EURÓPAI NÉPPÁRT ELNÖKÉNEK. A LEVÉL TARTALMÁT AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATJÁK EL:

Kedves Elnök úr,

Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz Európai Néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve. Azzal is tisztában vagyok, hogy ilyen körülmények között a Fidesznek semmilyen ráhatása nem lehet az Európai Néppárt politikájára.

Azonban a jelenlegi helyzet súlyossága mégis arra késztet, hogy írjak Önnek. Szeretném tájékoztatni arról, hogy a német és a francia állami vezetők alkut kötöttek a legfontosabb európai uniós pozíciókról. Ezt a megállapodást terjesztik be ma az Európai Tanácsnak. 
A megállapodásnak több eleme van. A megállapodás értelmében Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke.

Engedje meg, hogy levelemmel felhívjam a figyelmét arra a tényre, hogy amennyiben az Európai Néppárt támogatná ezt a megállapodást, azzal súlyos, sőt történelmi hibát követne el. Ez azt jelentené, hogy egy olyan párt, amelyik megnyert egy választást, egyszerűen átadná másnak azt a nyerő pozíciót, amelyért megharcolt.

Mindenekelőtt ez megalázó lenne. Másrészt teljes mértékben aláásná a tekintélyünket és a méltóságunkat a nemzetközi politika világában. Harmadrészt komoly csapást jelentene az Európai Néppárt tekintélyére a saját szavazói szemében. Miért is támogattuk az Európai Néppárthoz tartozó pártokat az európai parlamenti választáson, ha a legfontosabb pozíciót átadjuk a legnagyobb ellenfelünknek. Mindez saját magunk megsemmisítéséhez vezet.

Arra kérem, Elnök úr, tegyen meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy elkerüljünk egy ilyen vereséget. Egyben tájékoztatom arról, hogy hasonló szellemben és üzenet közvetítésével egyeztetek majd az Európai Néppárt családjának többi miniszterelnökével a témában.

Forrás: MTI – Origo – Pestisrácok.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial